Krasznay Mihály (szerk.): Iparjogvédelmi ismeretek (Budapest, 1968)
I. Fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és története
ezért a francia és angolszász típusú magánjogi jogrendszerekben, a szovjet jogi terminológiában és a nemzetközi egyezményekben az ipari tulajdon kifejezés terjedt el e jogintézmények összefoglaló megjelölésére. A megjelölés alapjául szolgáló felfogás szerint az ipari tulajdon és az irodalmi és művészeti tulajdon az ún. szellemi tulajdon két nagy válfaja. A német magánjogban, illetve polgári jogban és az annak hatása alatt fejlődött jogrendszerekben — hazánkban is — az ipari tulajdon kifejezés mellett inkább az iparjogvédelem megjelölést alkalmazzák az említett jogintézmények közös neveként. Tulajdonképpen egyik kifejezés sem egészen pontos, mivel ezek a jogintézmények nemcsak a szűk értelemben vett iparra vonatkoznak, hanem kiterjednek a kereskedelemre, a mezőgazdaságra, a nyersanyagtermelésre és minden előállított vagy természetes termékre. A nemzetközi egyezmény általában csak felsorolja, de közelebbről nem határozza meg azokat a legfontosabb jogintézményeket, amelyeket a különböző országok jogrendszerei az iparjogvédelem körébe tartozónak tekintenek. Ennek oka az, hogy — bár az iparjogvédelem jogintézményei a gazdasági élet nemzetközi jellege folytán szoros kölcsönhatásban fejlődtek — az egyes jogintézmények részletei tekintetében a különböző jogrendszerek nagymértékben eltérnek egymástól és a fogalmak egységesítésére irányuló törekvések mindeddig nem vezettek sikerre. Általánosan elfogadott definíciók hiányában az egyes jogintézményeknek csak azokat a legjellemzőbb vonásait vázolhatjuk, amelyek a nemzeti törvényekben és a nemzetközi egyezményekben a leggyakrabban előfordulnak. E jogintézmények közös jellemzője, hogy az anyagi javak termelésével, közelebbről az árutermeléssel és áruforgalommal kapcsolatosak és hogy azok révén az állam a termelésben részt vevőket olyan tevékenységre serkenti, amely az anyagi javak termelésének és a szükségletek kielégítésének színvonalát emeli. 6
