Krasznay Mihály (szerk.): Iparjogvédelmi ismeretek (Budapest, 1968)

II. Fejezet. Szabadalmi jog

rendezése is szinte megoldhatatlan probléma, nem is beszélve arról, hogy e nagy anyag áttanulmányozása milyen nagy fel­adatot ró az eljáró szabadalmi hatóságra, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy az előbb előnyként említett nagyobb garancia illu­zórikussá válik mindinkább. Ugyanakkor a vizsgálat lefolyta­tása mind nagyobb időt igényel, ezért a bejelentő és a közös­ség egyaránt hosszú időre bizonytalanságban van. Sok talál­mány a szabadalom engedélyezésének, vagy kinyomtatásának időpontjában már túlhaladott a technika gyors fejlődése kö­vetkeztében. 3. Felszólalási rendszer Lényege az, hogy az eljáró hatóság a szabadalmazhatóság kérdésében csak a találmányi leírás meghatározott időre való közzététele után határoz. Az egyik legdöntőbb kellék, — ne­vezetesen az újdonság — vizsgálatát is a közösségre bízza oly módon, hogy a közzététel ideje alatt bárki felszólalással élhet, amennyiben olyan körülményről van tudomása, amely a sza­badalmazhatóságot, elsősorban a bejelentés újdonságát rontja. Ilyen rendszerű az 1895. évi magyar szabadalmi törvény is. E rendszernek az ipari fejlődés bizonyos fokán és meghatá­rozott társadalmi-termelési viszonyok között — nevezetesen a termelőeszközök magántulajdona mellett, — számos előnye van, mert joggal vélelmezhető, hogy a konkurrencia szakem­bere ismeri jól a szakirodalmat és egyben eminens érdeke is, hogy arra alkalmatlan találmányra az ellenérdekű fél ne kap­jon szabadalmat. A mi társadalmi és gazdasági viszonyaink közt a termelő­­eszközök szocialista tulajdonából folyó alapvető érdekellentét hiánya következtében e rendszer nem tekinthető előnyösnek. 29

Next

/
Thumbnails
Contents