Krasznay Mihály (szerk.): Iparjogvédelmi ismeretek (Budapest, 1968)

I. Fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és története

csak néhány országban — elsősorban a szocialista országok hatására — ismerik el az alkalmazott feltalálók díjigényét a munkáltató által igénybe vett és megvalósított találmány után.

Üj elméletek igyekeznek megmagyarázni az iparjogvédelem rendszerének elvi alapjait. Az ún. immateriális javakról szóló elmélet szerint az iparjogvédelem jellegzetes vonása, hogy nem anyagi, hanem eszmei javakra vonatkozik.

Egy másik elmélet szerint az általános versenyjog szabályaiból kristályosodtak ki az egyes speciális iparjogvédelmi jogterületek (szabadalmi jog, védjegyjog, stb.) és valamenynyinek az a rendeltetése, hogy a verseny mechanizmusának szabad érvényesülését biztosítsák.

A XIX. század utolsó harmadában új elem jelentkezik az iparjogvédelem fejlődésében. A nemzetközi munkamegosztás és a gazdasági kapcsolatok erre az időre hatalmas mértékben kiterjednek, fellendül a licenciakereskedelem, az iparjogvédelmi jogintézmények rendeltetése a tőkekivitel jogi körülbástyázása, a piacvédelem és a szellemi árucsere biztosítása lesz. A kapitalista országok arra törekednek, hogy olyan sokoldalú nemzetközi egyezményt hozzanak létre, amely cégeik számára a legkedvezőbb feltételeket teremti meg eredményeik iparjogvédelmi biztosítására. Az országok addig csak kétoldalú egyezmények ún. iparjogvédelmi záradékában szabályozták a nemzetközi vonatkozású iparjogvédelmi kérdéseket.

1883. március hó 20-án 11 állam részvételével létrejött a Párizsi Uniós Egyezmény, amelynek tagjai az ipari tulajdon oltalmára uniót alkotnak. Az egyezmény szövegét 1883 után több alkalommal felülvizsgálták (Brüsszel, Washington, Hága, London, Lisszabon). Az egyezménynek Magyarország 1909. január 1. óta tagja.

A Párizsi Uniós Egyezményhez kapcsolódva kialakult a mellékegyezmények rendszere.

[„Az áruk hamis származási jelzéseinek megakadályozására az 1891. évi április hó 14-én kötött Madridi Megállapodás”;

20