Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
A KALAPÁCS
segítségével változtatja meg a kalapácsok rugalmassági fokát. így a filcanyag teljes rugalmasságának megőrzése mellett tudja alakítani az érintkezési időt, egészen kis értékekkel tudja módosítani, hogy megkeresse a legkedvezőbb hangszínt és a maximális hangerőt. Ennek a módszernek nemcsak a pontosabb intonálás az előnye, hanem növeli az intonálás tartósságát is. A kalapács rugalmasságának tartósabbá tételére érdekes kísérlet volt az amerikai John Ammon kalapácsmegoldása, aki 1893-ban kapott szabadalmat olyan kalapács készítésére, amelynél nem a filc fogja körül a fa-magot, hanem a filc fakeretbe van ágyazva. Alfred Dolge, aki először specializálta magát Amerikában filckalapácsok gyártására, felismerte ennek a megoldásnak az előnyét, az Ammon-féle kalapácsok gyártását azonban rövid idő múlva abbahagyta, mert a különleges forma aránytalanul drágította a kalapácskészítést, és amellett az ilyen módon készített kalapácsok közül sok tört el. A fa ilyen vékony rétegben nem bírta azt a hatalmas megterhelést, amit egy-egy ütés jelentett.123 Nem lehetetlen azonban, hogy műanyagok felhasználásával ez az út egyszer még járható lesz. A XVIII. század zongoráin a kalapácsok kicsinyek, könnyűek voltak, hiszen a hangideál a clavichord és a cembalo hangjához állt közel. Nem nagy, messzevivő, hanem felhangdús színes hangot akartak, aránylag sok magas tartalommal. Abban a mértékben, ahogy növelték a zongora hangerejét és hangjának hosszúságát (a hangzás időtartamát), növelni kellett a kalapácsok súlyát is. A mai zongora vastag húrjaihoz sokkal nagyobb kalapácsok szükségesek, mint egy Cristofori vagy Silbermann készítette vékonyhúrú, halk hangszerhez. Hogy a vastagabb húrhoz nagyobb kalapács kell, ez a szabály már az első zongoráknál is érvényesült abban, hogy a legmélyebb húrokhoz tartozó kalapácsok általában kétszer olyan súlyosak voltak, mint a legmagasabb hangot megszólaltatóak. Hasonlítsuk össze a következő táblázat adatait: Név: Legnagyobb basszus kalapács Legkisebb diszkant kalapács Cristofori, 1726 .......... .................. lg 0,5 g Stein, 1773 .......... .................. lg 0,45 g Erard, 1850 .......... .................. 4 g 2 g Blüthner, 1962 .......... .................. 10 g 4 g Steinway, 1962 .......... .............. 7-9 g 3—4 g Amint ebből a kis táblázatból is látjuk, a modern zongora kalapácsa valóságos óriás a Mozart korabeli zongora kalapácsához képest. Erre a nagy súlykülönbségre azonban szükség is van, hiszen a modern zongora vastag húrjainak megszólaltatásához a játékszernek ható Cristoforivagy Stein-féle kalapácsok nem felelnének meg. A kalapácsok súlynövekedésének azonban van egy olyan következménye, ami a modern zongoraépítésben már sok vitára adott alkalmat, és ez a vita még belátható ideig nem fejeződik be. A kétkarú emelőt képező billentyű játszó-oldalán ugyanis egyensúlyi helyzetet kell teremteni a mechanika oldalával. Látszólag nem sokat számíthat az egyensúlyi helyzet megteremtésénél az, hogy a kalapács 4 g-ot vagy 8 g-ot nyom, miután még a legkönnyebb járású zongoránál is 45 g súly kell a billentyű lesüllyedéséhez. 123 Hansing: i. m. 154. old. 95
