Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
A REZONÁNS
Az angol—francia mód szerint a hangfenék minden oldalról az alkathoz van enyvezve, vagy csavarolva; miáltal minden irányban kifeszíttetik, mint bőr a dobra. A német, vagy az úgynevezett bécsi mód szerint a hangfenék elöl, a hangszertartó hosszában egészen szabadon marad,117 s a készítő tetszése szerint pártázattal szegélyeztetik. A fenék e szabadon függése a gépezet helyzete által szükségeltetett, mely a bécsi mód szerint a hangfenék alatt fekszik. Vegyük először az angol—francia módot bonckésünk alá. Úgy fogjuk találni, hogy az ily mód szerint készített zongorának körülbelöl a hangvilla A hangjáig kitűnő hangjuk van; a nevezett A-tól felfelé azonban majdnem kivétel nélkül elfojtottá válik. A nagyon erősen kifeszített hangfenék a hangnak bizonyos puffanást kölcsönöz, mely a hosszasan zengő al- és férfi felhangra (Tenor) igen jó hatással van, sőt a hangnak bizonyos teljet, kerekdedséget szerez, de a felső hangoktól részben elveszi csillogásukat, csengésüket, s ez által nekik az alsóbb húroktól különböző jellemet ad, mely el nem titkolható egyenlőtlenség azután az ily modorú zongora hosszasabb használásával mindig kirívóbban lép előtérbe. A bécsi mód szerint — mely a hangfenéket elölrül egészen szabadon függni engedi — a zongorák mindenesetre nyíltabb, élénkebb hangot fejtenek ki, de a hangfenék e rendentúli lebegösége elveszi tőlük az összműködést, és hangjukat kissé bizonytalanná teszi. Ez okozza, hogy a bécsi mód szerint készített zongorák az angol—francia mód szerint készítetteknél gyengébb hatásuaknak tartatnak. Mindkét mód ily hiányos sajátságainak oka, mint láttuk, a hangfenék megjavításának tökéletes mellőzésében rejlett; akkor tehát midőn azon eszmére jöttem, hogy csak a hangfenék által lehet a hangteljét, egyenletességet és bájos hangszínezetet elérni, megkísértettem javítását e fönebbi hiányok kiirtására irányozni. Főhibának a hangok egyenetlenségét találtuk az angol—francia s bécsi módban. Megszüntetésére a hangfenék rezgési képességének szabályozását célszerűitek tartottam. E végre a két mód előnyeit egyesítém: az angol—franciának túlságos lebegőségével egyenlitém ki, azaz a hangfenék rezgési képességét az egyes nyolcadok szükségleteihez idomítottam. Eszmém kivitele következő. Mindenekelőtt úgy gyalultam meg a hangfenéket, hogy közepe legvastagabb legyen, végei felé pedig vékonyuljon. A fa szálkái a hangfenékben keresztbe futnak; mert úgy tartam, hogy így szabályszerűbben egyesülnek a bordák a fenékkel; azonkívül szigorúan ügyeltem, hogy a bordák végeik felé kiélesedjenek, hogy a különben elmaradhatatlan merevség ne zavarja a hangfenék rezgési képességét. Ezután csavarokkal egy körülbelöl 8" széles és vastag lemezt erősítettem meg az egész alkatgerenda (Corpus-Querbalken) hosszában (a hangfenék alatt, szemben a hangszertartóval) ; mégpedig oly módon, hogy menedékesen a hangfenék kezdetéig felérjen; e mellett azonban sem a bordákat nem érinti, sem a gépezettel (ha az bécsi módon van készítve) összeütközésbe nem jő. E lemez felső szélire azután csavarokkal megerősítettem a hangfenéket, vagy lebegöen hagytam; a mint az egyes nyolcadok miatt a fenék kisebb vagy nagyobb feszültsége kívántatik. A feszítésnek ez önkényes alkalmazása által azon lehetőséget értem el, hogy a zongora egyes hangrészleteinek kívánalmai szerint hatalmamban áll a hangfenék lebegését szabályozni. Mert bebizonyult tény, hogy a zongorahang természeténél fogva némely nyolcadban a hangfenék különböző lebegését kívánja meg. Eként gondolván megjavíthatni a hangfenék rezgési képességét, hogy a nyert előny a húrok rezgésére is jó visszahatással bírjon; oly közeget iparkodtam feltalálni, mely a hangfenék s a húrok rezgését kiegyenlíti. A közegre az eddig figyelemre sem méltatott nyeregben (Steg) találtam. 117 A rezonánsdeszkát a mai gyakorlat szerint mindegyik oldalán szilárdan a vázhoz enyvezik. Egy részének szabadonhagyására több ízben kísérletet tettek, sőt számos szabadalmat váltottak ki szabadon rezgő rezonánsokra. 90
