Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
A MODERN ZONGORA KIALAKULÁSA
A kettős kiváltású mechanika lényege, hogy amikor a lökőnyelv a kiváltásnál kiugrik a kalapácsnyélre erősített kis bőrhenger alól, akkor egy másik kiváltó szerkezet, az ún. mérlegnyelv veszi fel a visszaeső kalapácsot és így a kalapács máris újból ütésre kész. Amint a Hummel által adott jellemzésből is láttuk, az angol mechanika legnagyobb gyengéje a nehézkes repetíció volt. Erard mechanikája a repetíció gyorsaságának szinte korlátlan lehetőségeket biztosít. Mégsem ez volt a döntő előnye. Az Erard-mechanikában az a legnagyszerűbb, hogy a Cristofori-mechanika érzékenységéhez hozzáadja az angol mechanika erejét, magvasságát, és ezt egészíti ki a virtuozitásnak tág teret nyitó, szinte mesébe illő repetíciós készséggel. 63. ábra. Erard-mechanika 1825-ből. Az angol mechanika az egyszerűsítési folyamatban elhagyta a közvetítőléc alkalmazását, pedig ez a Cristofori-mechanikában a játékos szempontjából rendkívül fontos szerepet tölt be. Elsősorban a közvetítőléc ellenállása biztosítja, hogy a játékos a billentyű mozgásának egész folyamata alatt érezhesse a kalapácsot. Ezt a szerepet veszi át Erardnál az egész hídszerű szerkezet, amely a billentyűtől az erőt a kalapácshoz közvetíti, és ugyanakkor mégis megőrzi az angol mechanika egyszerűségét, hiszen a lökőnyelv közvetlenül érintkezik a kalapáccsal. A bécsi mechanikánál a kiváltási pontot aránylag messze kellett beállítani, mert a szerkezet pontatlansága miatt egy-egy erősebb megütésnél esetleg elmaradt a kiváltás. (Lásd: Mozart levelét 57. old.) Az angol mechanikánál sem volt sokkal jobb a helyzet, a többi megoldást pedig, a tangenszongorát vagy éppen a csapó-mechanikát jobb nem is említeni. Az Erard-mechanikán a kiváltás a legnagyobb pontossággal szabályozható, ezért a kiváltás pontját a húrhoz olyan közel lehet hozni, mint ami egyetlen előbbi mechanikánál sem volt lehetséges. Ahhoz, hogy a zongorista azt érezze: egybeforrott a hangszerrel, hogy úgy érezze, mintha a saját kezében tartaná a kalapácsot és éppen úgy tudja árnyalni az ütéseket, mint ahogy a cimbalmos teszi, annak az az előfeltétele, hogy a kalapács mozgásában minél kevesebb esetlegesség legyen. Minél hosszabb a kalapács szabad útja, minél messzebb van a kiváltási pont a húrtól, annál nagyobb szerepe van a véletlennek, annál nagyobb eltérések lesznek a játékos elképzelése és a megszólaló hang között. Az Erard-mechanika a kiváltás pontosabb szabályozhatóságával tehát valósággal új korszakot nyitott meg. E korszak érdekes vonása volt, hogy a legdivatosabb, legnevesebb muzsikusok hangszergyártással is foglalkoztak. A zeneszerző és karmester I. Pleyel, Kalkbrenner és H. Herz az ünnepelt zongoravirtuózok hangszergyárat is alapítottak. Henri Herz még tökéletesíti is az Erardmechanikát, és ez az általa egyszerűsített forma terjedt el elsősorban.
