Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
A ZONGORA FELTALÁLÓI
Miért tartotta Schröter 1763-ban még olyan fontosnak azt tisztázni, hogy ő nem ellensége a cembalónak ? Bizonyosan oka volt erre, hiszen a zenészek és zenekedvelők egy része nehezen akart megbarátkozni az új hangszerrel. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a XVIII. század végéig tart a harc a zongora és a cembalo között, és csak a XIX. század elején dől el. 1765-ben Mozart együtt hangversenyezett nővérével Londonban, és hangversenyükön két-manuálos cembalón játszottak. 1767-ben London hangversenyplakátjai így jelölik a zongorát: „the new Instrument” ( =' az új hangszer). Hiller64 szerint Daquin 1769-ben egy Silbermann-féle hangszeren játszott Párizsban és azt mondta: a cembalo a kenyér, a pianoforte pedig ínyencfalat, amit hamar megun az ember. Voltaire — egy levelében — rézműveseknek való hangszernek nevezi a zongorát. Claude Balbátre65 (1729—1799) amikor egy angol gyártmányú zongorát mutattak neki, így nyilatkozott: „Csinálhatnak amit akarnak, sohasem fogja ez a parvenu (a zongora) a fenséges clavecint trónjától megfosztani.” Ph. E. Bach. nem ellensége a zongorának, de nagyon korlátozottnak tekinti szerepét. Könyvében, amely kora zenészeinek valóságos bibliája volt és 1753-tól 1787-ig négy kiadást ért meg, ezt írja a Bevezetés ll.§-ában: „A billentyűs hangszerek közül... a cembalo és a clavichord a legismertebbek. Az előzőt erősen hangszerelt zenékhez használják, az utóbbit szólóhoz. (Zum allein spielen.) Az új fortepianók, ha tartósan és jól vannak kidolgozva, sok előnnyel rendelkeznek, eltekintve attól, hogy a játékmódjukat külön — és nem fáradtság nélkül — kell megtanulni. Jól használható (a zongora) szólóban és nem túlságosan erősen hangszerelt zeneműveknél, mégis azt gondolom, hogy egy jó clavichord, eltekintve attól, hogy gyengébb a hangja, mindazokkal a szépségekkel rendelkezik, mint amaz, sőt azonfelül még a vibrátora és a hang továbbvívésére is képes, mert a megütés után még minden hangnak új nyomást lehet adni. A clavichord tehát az a hangszer, amelyen egy billentyűs-hangszeren játszó muzsikust (Clavieristen) a legpontosabban meg lehet ítélni.” A század vége felé azonban egyre szilárdabb a zongora helyzete. Milchmeyer66 zongoraiskolájában már azt tanácsolja, hogy a kezdőket inkább zongorán tanítsák, mert a cembalo járása túl nehéz a gyermekkéznek. A zongorából azonban inkább a kisebbeket javasolja, mert a nagyoknak kiegyenlítetlen a járása. Most már csendesedik a harc, de látszólag még mindig nem dőlt el teljesen. 1800-ban ilyen mérgesen fakad ki a Breslau városában megjelenő ,,Allgemeine Musikzeitung”: „Ha asszonyainkat a zongoránál látom — ennél a lármaszekrénynél, ahol az egyik húr dobol, a másik zörög, a harmadik csörög —, akkor az ajtót keresem. Túlságosan barbár követelés, hogy érzelemteli szívvel ilyen hangszerhez kelljen ülni, amely minden jó érzést kalapácsokkal üt agyon.” Még az is előfordul, hogy a fordításnál nyugodtan kicserélik a hangszerek nevét. így lesz a magyar szövegben szereplő clavichordból a francia szövegben clavecin és pianoforte67 (lásd 17. oldal). Beethoven szonátái Angliában még 1812-ben is így jelentek meg: „For Harpsichord or Pianoforte”. De a küzdelem már eldőlt, amikor megindult. Az új zenének új hangszerek kellenek, és ha Mozart muzsikáját az ő életében többet is játszották cembalón, mint zongorán — hiszen zongora kevés 64 J. Ad. Hiller: Lebenbeschreibungen berühmter Musikgelehrter und Tonkünstler unser Zeit. I. (Leipzig, 1784.) 65 Rameau tanítványa, zeneszerző és jónevű orgonista. Hogy mennyire nem állt egyedül Balbátre ezzel a véleményével, azt bizonyítja a spanyol példa. Maria Barbara spanyol királynőnek — D. Scarlatti tanítványának — öt firenzei készítésű zongorája is volt; ezek közül négy Cristofori, egy pedig Ferrini (Cristofori tanítványa) által készített hangszer. Az öt zongora közül kettőt visszaalakítottak cembalóvá! 66 J. Ph. Milchmeyer: Die wahre Art, das Piano-Forte zu spielen. (1797) 67 Thon a clavichord alakú zongorát forte-pianónak, a hosszú zongorát pedig flügelfortepianónak nevezi. 4. Gát: A zongora története 49
