Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

A CEMBALO

a napló írója hogyan alkudott egy spinettre, majd 5 fontért hogyan vásárolta meg. Ugyan­ebben az időben egy pedállal ellátott cembalo 50 font volt. Az egész hangszert „Pedál” nak hívják, mert a változatokat lábbal lehet beállítani. Olasz hangszereken még jóval későbbi időkben sem volt pedál, csak húzóval működő regisz­terbeállítás. Taskin (1723—1795) Párizsban 10—12 válto­zattal készíti hangszereit, amelyeket pedállal lehetett szabályozni. Shudi és Broad wood a lan­tot és a „redőnyt” (1. lentebb) szabályozzák pe­dállal, és ismerünk 1779-ből egy pedállal ellátott Sebastian Erard cembalót is. Aránylag kevés hangszer készült pedállal. Ennek nem az volt az oka, hogy a zenészek nem kedvelték; valószínű­leg gyakran alkalmazták a térddel szabályoz­ható regiszterváltást is. Ez a berendezés — mert egyszerűbb — nyilvánvalóan régibb, mint a pedálos megoldás. A pedál tehát ritkaságnak számított, de a XVIII. század cembalistái — ha nem is tekintették alapkövetelménynek — igen jelentős előnynek könyvelték el, ha egy cembalo pedállal volt ellátva, így nyilatkozik Adlung és Ph. E. Bach; még Leopold Mozart is elragadtatással számol be a Nagy Frigyesnek szánt Tschudi-cembalóról, amelyen a fiatal Mozart Londonban játszott: „Tschudi úr az összes regisztereket pedállal kötötte össze úgy, hogy azok a láb nyomása által egymás után könnyen kikapcsolhatok, és így a hang alakulása és erősödése tetszés szerint szabályozható; ezt a crescendót és decrescendót a zongorista (Claviristen) urak már régóta óhajtották.” A londoni Shudi 1769-ben szabadalmaztatta a „Venetian Swell”-t, amely az orgona mintájára készített redőny-berendezés volt.39 Pedállal szabályozható redőny fedte a húrozatot, amelynek fokozatos kinyitásával vagy zárásával erősíteni, illetve halkítani lehetett a hangokat. Kirkman ugyanezt a fedél részleges felemelésével érte el, a pedál egy külön kis fedelet nyitott ki. Valószínűleg magyar származású Franciscus Patavinus, azaz a padovai Franciscus, akinek hang­szerein ilyen felírás szerepel: Francisci Patavini Dicti Ongaro. (Egy virginál 1527-ből a brüsszeli és egy cembalo 1561-ből a müncheni múzeumban.) Az augsburgi Fugger-gyüjtemény 1756-ból származó leltára így írja le egy cembalóját: „Gyönyörű hosszú hangszer, finom fekete ébenfából, elefántcsont domborművekkel díszítve, mesterien festett tokban, három [regiszter]-húzóval, elefántcsont billentyűkkel, aranyozott [hangoló- és kiakasztó] szegekkel és erőteljes hanggal. Készítette a velencei Franco Ungaro.” (Curt Sachs: The history of musical instruments. Lon­don, 1942) ★ A cembalo a zenekari játékban nélkülözhetetlen volt. A XVII. század nagy mozgalma, a „Stile nuovo” zeneművei számára a cembalo minden világi zenében a zenekar fundamentumát adta, a Basso continuo-t játszotta. Fia nagyobb volt a zenekar, két cembalót alkalmaztak, mint ahogy ezt Quantz, Nagy Frigyes fuvolása is előírja.40 [Monteverdi zenekarában is két cembalo volt.] 39 Egyes források szerint az orgona redőnyszerkezeténél a Shudi-félét utánozták. 40 Johann Joachim Quantz: Versuch einer Anweisung die Flöte traversiére zu spielen. 1752. 28. ábra. A cembalo pedálszerkezetének vázlata. 32

Next

/
Thumbnails
Contents