Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
A CLAVICHORD
A clavichord Németországon kívül Olaszországban, Angliában, Franciaországban, de különösen Spanyolországban és Portugáliában terjedt el. A legrégibb meglevő hangszer olasz készítésű. (A lipcsei múzeum őrzi.) 1543-ban építette Domenico da Pesaro. A Weimarer Wunderbuch (1440) tartalmazza az első olyan rajzot, amely clavichordot ábrázol. A clavichord rendszerint hosszúkás, négyszögű szekrénybe van beépítve, méretei 90 x 30 X 10 és 180x60 X20 között változnak. A szekrényt, elsősorban a hangszer fedelét, szokás volt képekkel vagy valamilyen iparművészeti eljárással díszíteni. A húrok a hangszer hosszirányában vannak kifeszítve, a billentyűkre merőlegesen. A tőke a hangolószögekkel a hangszer jobb oldalán A billentyű belső végén találjuk az érintőket, a tangenseket, amelyek eleinte fából — tekerőnél — majd később vasból vagy sárgarézből készültek. ábra. A Weimarer Wunderbuch (1440 körül) clavichord képe. foglal helyet, mint a A tangensektől balra posztócsíkot fonnak a húrok közé. Amikor a tangens megfogja a húrt, akkor ez a posztócsík nem akadályozza, hogy az ún. zengő húrhossz (a tangens és a láb közötti húrrész) a tangens ütésének hatására szabadon rezegjen. A billentyű felengedésekor azonban — amikor a tangens elereszti a húrt — a posztószalag az egész húr rezgését gátolja. Ilyen egyszerű tehát a clavichord „tompító”-berendezése. A XVIII. századig többnyire ezt alkalmazták, ettől az időtől kezdve azonban egyre gyakrabban lécre szerelt filcszalaggal is kiegészítették, hogy a megfelelő „tompítást” a lehető legteljesebben biztosítsák. A billentyűk a húrokra merőlegesen vannak elhelyezve (többnyire nem pontosan merőlegesen, sőt sokszor erősen rézsútosan is) és így nem lehetnek egyforma hosszúak. A legmélyebb basszus billentyű a legrövidebb, mert az ehhez tartozó húr van legközelebb a játékoshoz, és a legmagasabb hanghoz szolgáló billentyű a leghosszabb. A láb formája6 többször változott. Az ún. olasz menzúra szerint 3—5 különálló részből állt, a német menzúra szerint épített hangszereknél pedig egyetlen, teljesen egyenes lábat alkalmaztak. Később meggörbített, sőt S alakban hajlított alakú lábbal készítik a hangszereket. A clavichord rezonáns lapja aránylag kicsiny volt, általában csak a hangszer 1/3-át foglalta el. A billentyűk miatt nem állt több hely rendelkezésre, és csak kivételesen, jóval drágább áron készítettek olyan clavichordot, amelyet nagyobb rezonáns lappal láttak el. A rezonánson találjuk meg a rozettát, amely papírból, pergamenből, fából vagy esetleg fémből készült, rendszerint igen 6. ábra. Olasz menzúrájú clavichord. Domenico da Pesaro, 1543. Hangterjedelme : C—c3 (rövid oktáv, gebunden.) Lipcsei múzeum. 7. ábra. Német menzúrájú clavichord. Christian Gottlob Hubert, 1775. Az ébenfából készített alsó billentyűk gyöngyházberakással, a fehér felső billentyűk pedig bekarcolt rajzzal díszítettek. Hangterjedelme különlegesen nagy: Fr—a3 (bundfrei). Lipcsei múzeum. A húr hangja önmagában igen gyenge, hogy hallható legyen, a rezonánssal kell felerősíteni. (Lásd 88. old.) A húr rezgését a rezonánshoz a láb közvetíti. II
