Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
BILLENTYŰZET - A billentyűk színe - Kromatikus billentyűzetek
A BILLENTYŰK SZÍNE A billentyűk színe is változott az idők folyamán. A XVII. században barna vagy sárga billentyűket használtak fekete felső billentyűkkel, de igen gyakori volt a gyöngyházberakásos vagy esetleg színes rajzzal díszített billentyűzet is. A lipcsei múzeum 1700-ből származó, Donat által készített clavichord) a fehér csíkkal díszített piros felső billentyűkkel és fehér elefántcsontfedésű alsó billentyűkkel van ellátva. Egy 1692-ből származó Georg Haase-féle clavichord fekete felső billentyűin gyöngyházberakás van. A Ruckers család ugyanekkor a fekete felső billentyűkhöz fehér alsó billentyűket készített és a lipcsei múzeum két-manuálos spinettje (Gellinger 1673) is fehér alsó és fekete felső billentyűkkel van ellátva. Kivételesen még az is előfordul, hogy mind a két billentyűsor fehér színű. (J. Fr. Reycha XIX. század eleji zsiráfzongorája a prágai múzeumban.) A XVIII. század német hangszerkészítői új divatot kezdtek: az alsó billentyűket készítették fekete színűre és a felsőket fehérre. Rossz nyelvek szerint azért, hogy a hölgyek szép fehér keze jobban érvényesüljön a fekete billentyűkön. Most aztán a gyöngyházberakás is átkerült az ébenfából készült alsó billentyűkre s az elefántcsonttal fedett felső billentyűket díszítik bekarcolt fekete rajzzal. A billentyűszínek sajátszerű változatával találkozunk a későbbi időkben is. Gerber ír Rohleder pomerániai lelkész 1792-ben készített színes, a tanulást megkönnyítendő skálabeosztásáról. Dr. Oscar Paul írja,131 hogy az 1851-es londoni kiállításon Allison Robert olyan hangszert mutatott be, amelyen a skálatanulás megkönnyítésére a következő színekkel látta el a billentyűket: c = vöröses szürke, cisz = fehér, d = vöröses szürke, disz = fehér, e = világos szürke, f — — fehér, fisz — világos szürke, g = fehér, gisz = világos szürke, a = fehér, aisz = világos szürke, h = fehér. 1889-ben a hamburgi Ch. A. B. Huth kap szabadalmat olyan billentyűzetre, amelyben a skála minden hangját más színű billentyű képviseli. (Lásd: 111. old. az ábrát.) KROMATIKUS BILLENTYŰZETEK A klaviatúra-reformok egyik állandó ösztönzője az a törekvés volt, hogyan lehetne a klaviatúrát úgy átalakítani,hogy a különböző fekvésekbe transzponált motívumok mindig ugyanazzal az ujjrenddel legyenek játszhatók. Miután klaviatúrákban ennek legfőbb akadálya a billentyűk 7 + 5 beosztása, se szeri, se száma azoknak a kísérleteknek, amelyek a 6 + 6 felosztással próbálják az alsó és felső billentyűsor jobb arányát kialakítani. Az első ebben a sorban Hänfling. Adlung132 ír C. Hänflling udvari tanácsos klaviatúrájáról, amelynek előnyei között felsorolja, hogy 1. A tizenkét- vagy huszonnégy-féle hangnem megtanulása helyett itt csak két hangnemet kell megtanulni. 2. A duodecimát egy kézzel el lehet érni. 3. Az ujjrend megváltoztatása nélkül lehet transzponálni. (Ezt mind Matthesontól idézi.)133 Hozzáteszi, hogy az 1708-ban nyilvánosságra hozott billentyűzet feltalálójának halála miatt nem terjedhetett el. Sem Mattheson, sem ő nem látta. A leírásból világos, hogy Hänfling billentyűzete nem 7 +5-ös, hanem 6 +6-os beosztást alkalmazott. Hasonló megoldással készíti el 1811-ben a londoni John Trotter is billentyűzetét, amit még azzal is kiegészít, hogy a fekete felső billentyűk (az egyenletes elosztás miatt c, d, e, fisz, gisz, aisz) a fehér billentyűk sora alatt is mozgásba hozhatók, azaz 3 billentyűsort alkalmaz. 131 i. m. 157. old. 132 i. m. 131. old. 133 Mattheson: Critica Musica. I. 51. old. 106
