Vida Sándor (szerk.): Szabadalmi tájékoztatás - OMKDK Módszertani kiadványok 38. (Budapest, 1973)
IV. A szabadalmi tájékoztatásban kialakult nemzetközi kapcsolatok
mi közlönyökkel, szabadalmi katalógusokkal és mikroformákkal kapcsolatos szabványok kialakításának problémáit, vizsgálja a nyomdatechnikával és mikroformákkal összefüggő kérdéseket. Ennek kapcsán javaslatokat dolgoz ki szabványos rövidítésekre, kódokra. Szabványokat javasol a szabadalmi dokunentumoк anyagi minőségére és formátumára, a szabadalmak bibliográfiai adatainak minimális összetételére, a szabadalmi közlönyök és katalógusok tartalmi minimumára. Vizsgálja a nyomdai szedés és nyomtatás uj eredményeit és azok alkalmazhatóságát a szabadalmi dokumentumok előállításában, hogy a szabadalmi hivatalok összehangoltan fejlesszék ilyen irányú tevékenységüket. Végül tanulmányozza a mikroformákkal - ezek között különösképp az aperturakártyákkal - foglalkozó szabványok kidolgozási problémáit. Az ICIREPAT keretében folyó munkák láthatólag igen sokrétűek, lényegükben azonban mind a szabadalmi információvisszakeresés, a kutatások megkönnyitésére törekszenek, a közös használatú kutatási rendszereket segitik. В/ Strasbourgi Megállapodás Az egymástól részben vagy teljesen függetlenül kialakitott nemzeti szabadalmi osztályozások különbözősége igen jelentős többletmunkát okozott és okoz még ma is az újdonságot vizsgáló szabadalmi hatóságoknak és általában mindenkinek, aki szabadalomkutatással foglalkozik. Az egységes, nemzetközileg elismert és alkalmazott szabadalmi osztályozás igénye már évtizedekkel ezelőtt felmerült és 1954-ben az "Európa-Tanács" országai által aláirt un. "Európai Egyezmény"-hez vezetett. Ez az egyezmény hivta életre a Szabadalmi Szakértői Bizottság .Osztályozási Munkacsoportját, amely 1965-ig dolgozott a Nemzetközi Szabadalmi Osztályozás /NSzO/ rendszerén. Az egyezményt Ausztrália, Belgium, Dánia, Franciaország, Írország, Izrael, Hollandia, Olaszország, Nagy-Britannia, a Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Spanyolország, Svájc, Svédország és Törökország fogadta el. Az egyezményhez formálisan ugyan nem csatlakozott, de az NSzO használatára rátért az "Európa Tanács" országain kivül több más ország, igy a KOST tagországok és az Amerikai Egyesült Államok is. 1970-ig 38 ország szabadalmi hatósága vette át elsődleges vagy másodlagos szabadalmi osztályozásként az N3z0-t. Annak érdekében, hogy az NSzO-t valóban nemzetközi osztályozássá tegyék, s annak módosításáról, kiegészítéséről ne csak az "Európa Tanács" országai döntsenek, alapos előkészítő munka után az Európa Tanács Főtitkársága és a Szellemi Tulajdon Világszervezetének Nemzetközi Irodája megállapodás tervezetet dolgozott ki ás ezt 1971-ben a Strasbourgi Diplomáciai Konferencia elé terjesztette. Itt jött létre az NSzO-ról szóló Strasbourgi Megállapodás, amely a Párizsi Uniós Egyezmény keretében keletkezett különmegállapodásnak minősül. A Megállapodás résztvevői közös osztályozást fogadnak el a szabadalmakra, szerzői tanúsítványokra és használati mintákra, és kötelesek az ennek megfelelő osztályozási jelzetet feltüntetni az ilyen közzétett leírásokon ás közleményekben. A Strasbourgi Megállapodás intézkedik arról, hogy alakuljon Szakértő Bizottság az NSzO felülvizsgálatára és egységes alkalmazásának előmozdítására. Az is feladata ennek a bizottságnak, hogy a meglévő korábbi szabadalmi leirásállomány átosztályozását elősegítse, az országok közötti munkámégosztást koordinálja és az átosztályozási eredmények kölcsönös megküldését a tagországok szabadalmi hivatalai között szorgalmazza. A Strasbourgi Megállapodást a KGST tagországok még nem Írták alá. /Az NSzO-t a "Szabadalmi osztályozás" с. V. fejezet tárgyalja./ 65