Beck Salamon: Magyar védjegyjog - A "Polgári jog" könyvtára 19. (Budapest, 1934)
Hetedik fejezet. Nemzetközi jog
328 amikor utasítja a kamarát, hogy a külföldiek védjegyeit mindaddig nem lajstromozhatja, amíg tulajdonosaik hazánkban szabályszerű meghatalmazással igazolt képviselőt nem neveznek. A törvénynek az előbbi álláspont felel meg. A szabadalmi törvény 15. §-a már a lajstromozáshoz ténylegesen kívánja a képviselő nevezést. Ld. még a képviselő nevezésnek a védjegybitorlási eljárás során való jelentőségére a következő 8. pontban idézett büntető bírósági ítéletet. ad b) A külföldi meghallgatásának mellőzése nem kötelező szabály. A törvény is csupán annyit mond, hogy meghallgatás nélkül hozható határozat. Az idézés, illetve értesítés megkísérlése célszerűségi kérdés. Ha ez a kézbesítés nem sikerül, a meghallgatás elmarad. A törvény azonban arról a szokásos megoldási módról is hallgat, hogy a kézbesítés el nem rendelése, vagy sikertelensége esetén ügygondnok útján idézendő a külföldi, holott ily szabály felvétele talán helyesebb volna. A képviselő nevezésének hiánya nem törlési ok. Azon az alapon tehát, hogy a külföldi képviselőt nem nevezett meg, a törlés nem rendelhető el sem a védjegytörvénynek a törlési okról rendelkező 21. §-a, sem későbbi rendelkezések a képviselő megnevezésének hiányát törlési oknak nem deklarálja. 7a. Mi a jogi helyzete annak a magyar honosnak, akinek Magyarországon vállalata nincs ? Kötelező-e reá a képviselő megnevezése ? Elesik a kérdés természetesen, ha a magyar honos, bár vállalata a külföldön van, magyar területen lakik, mert akkor mindennemű idézés neki magának akadálytalanul kézbesíthető. De ha a magyar honos nem él magyar területen, a képviselő megnevezése ex ratione, reá is kötelező. Ex ratione, de nem ex lege. A törvény a képviselő megnevezési kötelezettséget „azon külföldire“ stb. állapítja meg. A német védjegytörvény 23. §-a szerencsésebb szövegezéssel érezteti, hogy a kéviselő nevezésnek indoka a kézbesítési zavarok elkerülése. A hivatkozott német rendelkezés egyáltalán nem is beszél külföldiről, hanem általában arról az esetről szól, ha valakinek a belföldön telepe nincs : „Wer in Inland eine Niederlassung nicht besitzt.“ Ez a körülírás tehát a saját honost is utoléri, ha belföldön nincs telepe. Értelemszerűen ugyanígy kell felfogni a magyar törvény által használt „külföldi“ kifejezést is, amely tehát nem az állampolgárság irányában, hanem a tartózkodás helye irányában interpretálandó. Az már nem lényegbe vágó eltérés a magyar és német törvény között, hogy a német a belföldi telepre, nem annak bejegyzésére fekteti a súlyt.
