Beck Salamon: Magyar védjegyjog - A "Polgári jog" könyvtára 19. (Budapest, 1934)
Harmadik fejezet. Lajstromozási igény
132 nek is az a speciális további előfeltétele, hogy csak az árú forgalombahozatalával foglalkozó vállalkozó veheti igénybe. Személyileg tehát a közjogi lajstromozási igény is csak korlátoltan áll fenn, nem mindenki, hanem csak a vállalkozó számára — hacsak bele nem akarjuk érteni ez arra való „jogot“, hogy az árúval nem foglalkozó bármely magán egyén az elutasítás biztos tudatában is a lajstromozás iránti kérelmet előterjesztheti és ennek „elbírálását“ igényelheti. A magánjogi lajstromozási igény már egy concret védjegyre vonatkozik — amelynek éle tehát nemcsak a lajstromozó hatóság felé fordul, hanem a magánosok felé is — oly értelemben, hogy a kérelmező javára az időszerinti elsőségi szabálynak a megtörését jelenti, vagyis, hogy a lajstromozási kérelem az idői elsőség dacára sem ad jogot azzal szemben, illetve annak rovására, akit ily magánjogi lajstromozási igény megillet. A magánjogi lajstromozási igénynek tehát azon a positiv tartalmán felül, hogy a jogosított igényelheti a maga számára a lajstromozást, van egy negativ oldala is, hogy tudniillik a jogosítottan kívül más ezt a lajstromozást nem kérheti. E tekintetben a lajstromozási igénynek ugyanaz a tartalmi keUősége forog fenn, mint a már megszerzett védjegyjognak, amely egyrészt használatra jogot ad, másrészt másokat a használatból kizár. A magánjogi lajstromozási igény e vonatkozásban is különbözik a közjogi lajstromozási igénytől: a közjogi lajstromozási igénynek csak az a pozitív iránya van, hogy bárki jogosult a lajstromozó hatósághoz fordulni, de nincs negativ, másokat excludéló ereje, mert senki mást sem akadályoz abban, Hogy a hatósághoz forduljon. A közjogi lajstromozási igény fennállásának ily excludáló másokat kizáró ereje nincs. — Tüzetesebben: a közjogi lajstromozási igénynek is van éle, amely magánosok felé fordul — ha lajstromozási kérelemmel a hatósághoz fordulok, úgy ezzel a többi általam megelőzött magánféllel szemben is jogot nyerek. De amíg a magánféllel szemben forduló ezt a jogot a lajstromoztatás ténye teremti meg, addig a magánjogi lajstromoztatási igénynél már a lajstromozás kérése előtt fennáll a többiek elleni igényem és ezen vonatkozásban a lajstromozási kérelem előterjesztése már nem forrása az én ezzel születő jogomnak, hanem már előzőleg fennálló jogomnak a gyakorlása, érvényesítése. Sőt bizonyos értelemben a magánjogi lajstromozási igény tagadása a közjogi lajstromozási igényből folyó magánjogi feljogosításnak — a védjegyjog lajstromozással elért elnyerésének, mert amig