Bognár Istvánné et al.: Ismeretek az iparjogvédelmi munkához a könnyűiparban (Budapest, 1979)
II. fejezet. Találmányok, szabadalmak
ságát. Fajtabejelentés esetében tehát a leírásnak legalább a bejelentett növényfajta szabatos leírását kell tartalmaznia, mely lehetővé teszi a megkülönböztető alaktani és élettani jellemzők felismerését [Vr. 34. § (2) bekezdés]. Az ipari leírástól eltérően a fajta leírásában nem kell közölni a nemesítési eljárást olyan részletességgel, melynek alapján szakember a fajtát létrehozhatná, ennek nem is volna értelme, az előzőekben erre már utaltunk. Tekintettel arra, hogy fajta esetében a vizsgálat leglényegesebb része a szabadalmazhatóság feltételeit megállapító kísérleti termesztés, aminek elvégzésére az OTH megfelelő feltételekkel nem rendelkezik, e feladat elvégzését olyan szervre kellett bízni, mely kisparcellás vizsgálatot tud végezni. A kísérleti termesztést az OTH rendeli el és azt a MÉM által kijelölt Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet végzi el. A Fajtakísérleti Intézet csak eredményeket közöl, dönteni az OTH-nak kell. Abban az esetben viszont, ha a bejelentő a bejelentéshez igazolást mellékel, mely hitelesen bizonyítja a bejelentett fajta újdonságát, egyneműségét és viszonylagos állandóságát, az OTH a kísérleti termesztést nem rendeli el. Az igazolást az OTH csak akkor fogadja el, ha azt megfelelő szakmai színvonallal rendelkező szerv álhtja ki (kutatóintézet, egyetem, főiskola stb. Természetesen ha a kutatóintézet saját fajtáját jelenti be, önmaga nem állíthatja ki az igazolást.). A bejelentő részére komoly kedvezményt biztosít a Vr. 33. § (5) bekezdése, melynek értelmében a szabadalmazhatósággal kapcsolatos bizonyítékok benyújtására a bejelentőt a bejelentéstől számított legalább négyéves határidő illeti meg. Ez a kedvezmény nem automatikus, a bejelentőnek kérni kell. Ennek a négyéves határidőnek semmi köze nincs a halasztott vizsgálathoz (fajtaszabadalmi bejelentés esetében halasztott vizsgálatot kérni nem lehet) ennek célja, lehetővé tenni a bejelentő részére, hogy a bejelentést már akkor benyújthassa, amikor esetleg az új fajta szaporítóanyaga még nem éri el a kívánt minőséget. így biztosítani lehet az elsőbbséget és ezt követően a bejelentő részére 4 év áll rendelkezésre ahhoz, hogy megfelelő szaporítóanyagot nyújtson be a kísérleti termesztéshez. A 4 éves határidőt ezen kívül igénybe lehet venni arra is, ha valaki külföldön korábbi bejelentést nyújtott be, és ott a kísérleti termesztést megkezdték. Ebben az esetben a bejelentő megvárhatja a külföldi kísérleti termesztés eredményét és azt nyújthatja be az OTH-hoz. Amenynyiben a kísérleti termesztést el kell rendelni, annak költségei természetesen a bejelentőt terhelik. A szolgálati találmány Abban a kérdésben, hogy ki a szolgálati találmány jogosítottja, bizonyos különbség áll fenn az ipari és a fajtaszabadalom között. Az állami szervnél létrehozott új növényfajtára vonatkozó jog, ideértve a találmányra vonatkozó jogot is, a magyar államot illeti, s e jogokat a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, vagy az általa kijelölt szerv gyakorolja (Szt. 70. §). A 45/1974. (XII. 29.) MT sz. rendelet 3. §-a 93