Bognár Istvánné et al.: Ismeretek az iparjogvédelmi munkához a könnyűiparban (Budapest, 1979)

I. fejezet. Tudományos-műszaki haladás és gazdaságirányítás

szakma elsajátítása stb. Az alapbérrendszer módot nyújt az átlagosnál magasabb fizikai és szellemi teljesítményt nyújtó dolgozók fokozottabb elismerésére egy-egy tarifafokozaton belül az alapbérek differenciált megállapításával is, mert az alsó és felső bérhatárok között a vállalatoknak módjuk van alapbéremeléssel is kifejezésre juttatni a magas színvonalon, korszerű munkaeszközökkel, kiváló minőségben végzett munka anyagi elismerését.

A bérezési (teljesítménybérezési) formák kiválasztása is a vállalatok hatáskörébe tartozik. Fejlesztésük szempontjai a tudományos-műszaki haladást tekintve a következők szerint összegezhetők:

a) A tudományos területen dolgozók bérezésének módját meghatározza, hogy a műszaki kutató, fejlesztő intézetek a vállalati gazdálkodási rendhez hasonló jövedelemszabályozási és anyagi érdekeltségi rendszerben működnek. Az alapbérek megállapítása ugyan nincs közvetlen kapcsolatban az intézet nyereségével, miután az intézeteknél központi bértömeg-szabályozás van érvényben, de a prémiumok, jutalmak stb. (alapbéren kívüli juttatások) mértékét a nyereség határozza meg, s a kifizethető nyereséget is jelentős — az iparvállalatokét meghaladó mértékű — progreszszív adó sújtja. Az ösztönzési módszer problémája, hogy nem teremt közvetlen kapcsolatot a termelő, a felhasználó és a kutató részlegek anyagi érdekeltsége között.

Ennek érdekében szándékunk az ösztönzés hatékonyságának fokozásával, a kutatóintézetek és vállalatok közös érdekeltségének szorosabbá tételével, az ún. komplex érdekeltség megteremtésével, és az ezáltal biztosított nagyobb lehetőségekhez igazított belső érdekeltségi rendszer kialakításával elősegíteni a kutatási eredmények azon problémájának felszámolását is, mely szerint túl hosszú a kutatási eredmények gyakorlatba történő bevezetésének időintervalluma, nem megfelelő a kutatások gyakorlatorientáltsága.

b) A termelés területén dolgozók bérezési gyakorlatában a darabbér és az időbér képviseli a legnagyobb részarányt. E két szélső forma között számos lehetőség adódik az adottságokhoz és ezen belül a műszaki színvonal követelményeihez igazodó kombinált (pl.: prémiumos időbér) bérformák alkalmazására. Ezek hazánkban is egyre inkább elterjednek és a jövőben is jól használhatók. Pl.:

— A személyi béren alapuló teljesítménybért — amely azonos kategóriájú munkákon is eltérő alapbérből kiindulva határozza meg a teljesítménybér összegét — ott célszerű alkalmazni, ahol megvan a pontos normamegállapítás lehetősége, s emellett a munkás személyes adottságainak jelentős szerepe van a műszaki fejlődés szempontjából lényeges minőségi követelmények kielégítésében.

— A kettős bérformát — melynek lényege, hogy a bér két részből, egy darabbéres és egy időbéres hányadból tevődik össze — ott ajánlatos bevezetni, ahol az egyoldalú mennyiségi ösztönzés káros lehet a minőségre, és ezért célszerű a mennyiség növelésére irányuló érdekeltséget tompítani.

A műszaki fejlődés gyorsulásával a komplex gépesítés elterjedésével egyre nagyobb súlyt kapnak az ún. átmeneti bérformák, melyek inkább megfelelnek a munka

29