Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)

VIII. Védjegy és fogyasztó

b) A megtévesztő védjegy tilalma

A megtévesztő megjelöléstől a védjegyként! oltalmat minden civilizált ország jogszabályalkotója megtagadja, s tiltja az Uniós Egyezmény153 is (6qmnquies cikk B. pont, 3. bek.). így jár el a magyar jogszabályalkotó is, amikor a Vt. 3. § (1) bek. a) pontjával a megtévesztésre alkalmas megjelölést kizárja a védjegyjogi oltalomból.

A „megtévesztésre alkalmas” tulajdonság meghatározását a végrehajtási rendelet154 2. § (1) bek. tartalmazza. Eszerint ez a kizáró feltétel különösen akkor forog fenn, ha az áru tulajdonsága, minősége, rendeltetése, származása tekintetében félrevezetheti a vásárlókat, vagy ha a megjelölés másnak közismert cégnevével azonos, illetve azzal összetéveszthető.

Az irodalomban Regőczy fogalmazza meg kissé elvontabban a megtévesztés fogalmát: a megtévesztő jellegű megjelöléseket két fő csoportra osztja, az egyik, ha a megjelölés az áru vállalati eredete, a másik, ha az áru valamilyen tulajdonsága tekintetében ejtheti tévedésbe a fogyasztókat. Az eredetre vonatkozóan megtévesztő lehet a hamis földrajzi származásra utaló, a külföldi eredet látszatát keltő, az előállítás helyét megtévesztő módon féltüntető, az áru céljára, minőségére vonatkozóan a valóságtól eltérő utalást tartalmazó megjelölés. Az áru tulajdonsága tekintetében megtévesztő a védjegy, ha az áru tényleges tulajdonságaitól eltérő minőségre, jellegre, vagy használhatósági fokra utal.155

Ez a csoportosítás alapvetően helyes, a magam részéről azonban az áru céljára, minőségére vonatkozó, a valóságtól eltérő utalást tartalmazó megjelölést a második csoportba tartom sorolandónak, abba, ahová az áru tulajdonsága tekintetében megtévesztő megjelölések tartoznak.

Bognárné kommentárjában a jogpolitikai okokat kutatja, ame-153 Hatályos (stockholmi) szövegét vö.: 1970. évi 18. tvr.

154 2/1970. (VII. 1.) OMFB—IM-rendelet a védjegytörvény végrehajtásáról.

155 Regőczy: i. m. 253. old.

376