Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)
VII. A védjegy jogellenes használata: bitorlás
mákéit, nemcsak a védjegybitorlás megállapítását kérte a bíróságtól, de kártérítésként, illetve elmaradt haszon címén előbb 500 000, majd keresetét leszámítva 50 000 Ft megfizetésére kérte kötelezni a bitorlót. A Fővárosi Bíróság a védjegybitorlás megtörténtét megállapító ítéletében 22 500 Ft gazdagodás visszatérítésére kötelezte az alperest. Az ítélet indoklása szerint az ANTIFRIGOL és a DEFRIGOL megjelölések az összetévesztésig hasonlítanak a felperes FRIGOL 90 védjegyéhez. Mindhárom kifejezés tartalmazza a FRIGOL elemet, mely mindegyik szóban erőteljesen hangsúlyt kap, akár betűképi megjelenését, akár hangzásbeli formáját tekintjük. A vásárló azt hiheti, hogy ugyanannak a cégnek egy védjegycsaládba tartozó védjegyeiről van szó. Ezt a hiedelmet erősíti az a körülmény is, hogy igen közelálló termékek tartoznak a szóban forgó megjelölésekhez. A Vt. 3. § (3) bekezdésének c) pontjára vonatkozó végrehajtási rendelet szerint az áruk akkor hasonlóak, ha közös a rendeltetésük vagy egyéb, műszaki, gazdasági vagy értékesítési jellemzőik alapján a vásárlók arra a következtethetnek, hogy előállítójuk vagy forgalmazójuk ugyanaz a vállalat. A gépjárművek hűtőfolyadéka és a szélvédő jegének leoldására alkalmas anyagok ilyen értelmezés szerint pedig hasonlóak, mert mindegyik a gépjárművek téli üzemeltetésénél kerül alkalmazásra, mindegyiket autósboltokban lehet megvásárolni. A védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítése körében a bíróság azt vizsgálta, hogy milyen összegre tehető az alperes bitorlás folytán elért gazdagodása. A könyvszakértő által kimunkált összeg nem fogható fel egyértelműen a bitorlás következményének. A bíróság ezért a Pp. 206. §-ában foglalt mérlegelési joga alapján az eset összes körülményeire tekintettel — figyelembe véve a rövid forgalmazási időt, a valójában eltérő terméket — arra a következtetésre jutott, hogy a kimutatott vállalati gazdagodás 40%-a hozható összefüggésbe a védjegybitorlással. A bíróság ezért a Vt. 13. § (2) bek. d) pontja alapján ennek megfizetésére kötelezte az alperest — mondja az ítélet (3. P. 27 408/1976). Figyelemre méltó, hogy a bíróság nem kártérítést állapított meg, hanem csupán a gazdagodás visszatérítésére kötelezte az alperest. Ez pedig nyilvánvalóan sokkal szelídebb szankció, mint a kártérítés lett volna. Az adott esetben azonban az is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az alperest céltudatos védjegypolitikára szorítsa, amelynek keretén belül tiszteletben fart] a mások szerzett jogait is. 324
