Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)

III. Idegen védjegyre vonatkozó jog megszerzése (átruházás)

jáért az őt megillető rendes szolgáltatásokon felül közel 25 000 Ft újítási díjban is részesült.44

Minthogy ezeket az ítéleteket annak idején csak francia nyelven tették közzé, érdemes megjegyeznünk, hogy a Legfelsőbb Bíróság — függetlenül az átruházási ügylet érvényességének helyeselhető megállapításától s konzekvenciáinak levonásától — többek között azért is megközelítette az anyagi igazságot, mert kézenfekvő, hogy az árujelzők gazdasági értékét valójában a nagyüzemi gyártás alapozta meg. Ezen felül az árujelzőknek a jogelőd szövetkezet által való négyéves használata következtében a szóban forgó kozmetikai cikkek a fogyasztók körében is szövetkezeti és nem kisiparosi termékként váltak ismertté, s így az első fokú bíróság határozata végső soron még a fogyasztók megtévesztését is eredményezte volna.

E látványos, s nemzetközi visszhangot keltő per45 azonban gyakorlatilag az egyetlen olyan, amelyben az utasításos tervgazdálkodás időszakában ilyen élesen vetődött fel a védjegyátruházás érvényességének vagy érvénytelenségének kérdése. A védjegy átruházásával kapcsolatos jogi problematikát felvető per — ismereteink szerint — azóta sem foglalkoztatta a jogalkalmazót.

A hatályos szabályozás történeti előzményeinek rövid ismertetése valójában nyolc évtized áttekintését jelenti. Ennyi idő telt el 1890 óta, amíg a jelenlegi Vt. hatályba lépett. Ez utóbbinak rendelkezései közül éppen a védjegy szabad, a vállalattól független, de mégis feltételhez kötött átruházásának lehetősége tükrözi az egyik legfontosabb koncepcióbeli változást.

44 La Propriété Industrielle, 1960. 228. old.

45 48 Trade Mark Reporter (1958) 993. old.; GRUR-Int. 1958. 606. old. Nr. 2127.

113