Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)

III. Idegen védjegyre vonatkozó jog megszerzése (átruházás)

nek. A korszerűbb felfogás szerint, amelyet a hatályos Vt. tükröz, a védjegy a .vállalat nélkül is átruházható, feltéve azonban, hogy az átruházás nem jár jogellenes eredménnyel.

1. A jogintézmény történeti előzményei

A múlt század második felében történt védjegyjogi kodifikációk alkalmával az 1874. évi német, valamint az 1875. évi angol védjegytörvény, annak megakadályozása érdekében, hogy a védjegy átruházásával a közönséget megtévesszék, megkonstruálta a védjegy és a vállalat közötti elválaszthatatlan kapcsolat törvényszintű szabályát.

E két tekintélyes ország jogszabályalkotása természetesen nagy hatással volt más országok jogszabályalkotására is,38 ezt a legfrappánsabban talán az jellemzi, hogy még a francia Polgári Törvénykönyv (Code Civil) alapján álló belga törvényhozás is — ellentétben a francia védjegytörvénnyel — a német és angol jognak ezt a korabeli megoldását honosította meg.

Ugyancsak a német jog megoldását vette át — az osztrák jog közvetítésével — az 1890. évi magyar Vit. is, amelynek 9. §-a szerint „a védjegy azon vállalathoz tartozik, amelynek védelmére szolgál, ugyanezzel megszűnik és birtökváltozás esetén az új birtokosra száll át”. Az 1913. évi védjegynovella ezt a rendelkezést csak jobban pontosította, s így még jobban aláhúzta a védjegy és vállalat közötti elválaszthatatlan kapcsolat szabályát.

A korabeli vezető kézikönyvben Beck39 e szabályból azt a következtetést vezeti le, hogy a védjegy végeredményben mint az áruk ismerte tő jele, jobban mondva megkülönböztető jele elszakítódik az áruktól és a vállalathoz kapcsolódik.

Beck a kérdés lényegére tapintott rá: a védjegynek a vállalathoz való kötöttsége vagy attól való függetlensége attól a szemlélettől függ, hogy a védjegyet gondolatilag a vállalathoz vagy

38 van Bunnen: Aspects actuels du droit des marques dans le marche commun. Brüsszel, C.I.D.C. 1967.

39 Beck: Magyar védjegyjog. Budapest, 1934. 102. old.

110