Vida Sándor: A védjegy és az ipari termékek értékesítése (Budapest, 1962)

III. A vállalat és a védjegy

nyersanyagösszetételnek stb. Rendszerint legfeljebb a „tiszta” pamut és „tiszta” gyapjú elnevezéseket ismerik, de már azzal nincsenek tisztában, hogy a textilszakmában „tiszta” gyapjúnak nevezik azt a szövetet is, amelyet egészben vagy részben gyapjúrongyból készült fonalból szőttek, noha az kevésbé értékes, mint a kizárólag új gyapjúból készült szövet.

A védjegynek a tömegfogyasztási cikkek különböző kategóriái közötti váltakozó jelentősége az egyes iparágak védjegykultúrájára, reklámtevékenységére is nagymértékben visszavezethető. A magyar fogyasztóknak a textilipari védjegyek iránti közömbössége azzal magyarázható^ hogy nálunk nincsenek is megfelelő textilipari védjegyek, másrészt ha akadnak is ilyenek, azokat nem reklámozzák kellőképpen, tehát a közönség nem is szerezhet tudomást róluk. A „Goldberger” gyár által korábban előállított „Goldsol”, „Goldspun” és egyéb hasonló elnevezésű műselymek az államosítást megelőző időszakban igen népszerűek voltak, és nagymértékben segítették elő a vállalat által előállított műselyemfajták értékesítését. Nyilvánvaló, hogy a jó védjegyek — megfelelő reklámozás esetén — a szocializmusban is hatékony eszközök lehetnének a textilipari vállalatok értékesítési terveinek szolgálatában.

E nézet alátámasztására hivatkozunk arra, hogy 1957 II. félévében, amikor a könnyűipari vállalatok egyetlen védjegyet sem reklámoztak, egyéb iparágakhoz tartozó vállalatok számottevő reklámozási tevékenységük eredményeképpen jelentősen növelték forgalmukat. Ugyanebben az időszakban például a „Salvus” védjegyű gyógyvíz reklámozására (153. ábra) 300 000 Ft-ot, a „Rapid” védjegyű mosópor reklámozására (148. és 157. ábra) 250 000 Ft-ot, az „Opera” védjegyű kozmetikai cikkek reklámozására 154. ábra) 150 000 Ft-ot fordítottak a nevezett cikkeket forgalomba hozó vállalatok. Jelentős mértékben a jól meg-44