Vida Sándor: A védjegy és az ipari termékek értékesítése (Budapest, 1962)

I. Alapfogalmak. A védjegy története

márkázásáról szóló 121/1950. M. T. sz. rendelet a márka szónak egészen új, az eddigi szóhasználattól eltérő jogi tartalmat adott. E rendelet szerint márkacikké nyilváníthatók a szabvány műszaki színvonalát lényegesen meghaladó minőségű egyes ipari termékek, amennyiben az illetékes ipari miniszter így határoz. Bár a gyakorlatban az említett rendelet alapján igen kevés ilyen sajátos minőségi tulajdonsággal rendelkező iparcikk márkacikké való nyilvánítására került sor, mégis szükséges felhívni a figyelmet a márka szónak erre a kettős jogi értelmére azzal, hogy az említett rendelet értelmében történt márkázás nem azonos az általunk tárgyalt védj egyeztetés kérdésével. Mindenesetre a márkázás szónak ez a kettős értelme egy további okot szolgáltat arra, hogy a fogalmak összezavarásának elkerülése érdekében a magunk részéről csak a védjegy kifejezést használjuk.]

2. HOGYAN FEJLŐDÖTT KI A MAI VÉDJEGY?

A mai védjegyek előfutárainak története évezredekre nyúlik vissza. Az egyes iparosok és kereskedők részéről megnyilvánuló az a törekvés, hogy áruikat más iparosok és kereskedők áruitól meg lehessen különböztetni, olyan régi, mint maga az ipar vagy a kereskedelem. Ilyen törekvések nyomai még az ókorból is fennmaradtak. Korinthos környékén a történelem előtti települések helyén talált legalább négyezer esztendős fazekakon és cserepeken is fellelhető az előállító iparos jele. Hasonlóképpen Kínában is több ezer éve szokásos, hogy a kézművesek áruikat bizonyos megkülönböztető jelekkel látják el. A megkülönböztető jelek használata a római birodalomban ugyancsak szokásos volt. A pompeji ásatások alkalmával napvilágra került kenyereken a korabeli pékműhelyek bélyegzői

12