Vida Sándor: A védjegy és az ipari termékek értékesítése (Budapest, 1962)

VII. Védjegylélektan

a) felismerje,

b) emlékezzék rá, és

c) a védjegyes árut megvegye (rendszeresen vásárolja).

E célok közül e fejezetben az első kettővel (a védjegy

felismerése és az arra való emlékezés) foglalkozunk. A harmadik lélektani cél, a megvásárlás mikéntjére nézve a védjegy reklámozásáról szóló rész (XI. fej.) ad választ.

1. A FELISMERHETŐSÉG KÖVETELMÉNYEI

A védjegy nem öncélú dolog, hanem csupán eszköz az áruk értékesítésének szolgálatában. Ezért a védjegy nem is válhat fontosabbá, mint maga az áru. Ezért legfeljebb élelmiszerek, édességek és italok egyes fajtáinál tapasztalhatunk olyan jelenséget, hogy a védjegy kiabáló formában jelenik meg. Más áruknál a védjegy általában diszkréten, de^ jól felismerhető módon és nem kiabálva jelentkezik az árun. (Például: textiláru, cipő, óra, töltőtoll, rádió, fényképezőgép, autó stb.) Vannak végül olyan védjegyek is (például a porcelánvédjegyek), amelyek egészen a háttérbe szorulnak. Ezek feltűnő megjelentetése ugyanis rontaná az áru esztétikai képét. Az ilyen védjegyek rendszerint csak az áru megfordítása esetén, a porcelántárgyak alsó lapján ismerhetők fel. Érdekes azonban, hogy éppen ezeknél az áruknál keresik a vevők a legjobban a védjegyet, aminek az a magyarázata, hogy a védjegy a porcelánáruknál igen fontos minőségjelző eszköz.

Bármilyen is azonban a védjegy megjelenési formája, akár kiabáló, akár visszavonult, szerény, minden védj egy - gyel szemben fennforog az a követelmény, hogy felismerhető legyen. E követelmény teljesítését nemcsak az árut előállító és forgalomba hozó vállalatok érdeke kívánja meg, hanem a fogyasztók érdeke is.

126