Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
Elméleti alapvetés 10. Utaltunk már rá, hogjr a szerzői alkotások társadalmi felhasználása, s ennek alapján a szerző díjazása, lényegét tekintve elosztási kategória. A szerző munkát, éspedig bonyolult, hasznos, társadalmi szükségleteket kielégítő munkát végez a társadalom számára, a munka eredménye a felhasználás révén társadalmivá válik, s ezért a társadalom a szerzőt a megtermelt javakban munkájához mérten részesíti. Ez a világos felismerés érthetővé teszi, hogy a szocialista jogelméletben olyan nézetek is felmerültek, hogy a szerzői alkotással összefüggő szabályokat a munkajog ágazatába kellene utalni. E felfogással szemben Világhy Miklós találóan különböztetett a tágabb értelemben vett munka számtalan sajátos formája, és a munkaviszony keretében, a munkáltató és munkavállaló közötti sajátos kapcsolatban kifejtett munka között. Helyes felfogás szerint csak az utóbbi lehet a jogágazati értelemben vett munkajogi szabályozás tárgya. Ellenkező esetben a munkajog elvi alapjai felhígulnának; ugyanakkor szétesne például a szövetkezeti jog egysége is, mert számos odatartozó, nem munkaviszony alapján végzett munkanem szabályozását át kellene építeni a Munka Törvénykönyvébe. A szerzői alkotó munka még megrendelésre készített művek esetében 74 A szerzői jog helye a jogrendszerben vetkeztében a szerző halálával az alanyi szerzői jog tartalma szükségképpen módosul. Minél távolabb kerülünk a szerzőtől az öröklés láncolatában, annál inkább gyöngülnek az alkotóhoz fűződő szálak. Ennek megfelelően fokozottabban érvényesülhet a mű közvetlen felhasználására irányuló társadalmi igény, szükségképpen csökken annak indokoltsága, hogy a művel való személyes rendelkezést kell feltételezni. így például a jogutódok nem változtathatnak a szerző által nyilvánosságra hozott művön, amit a szerző bármely újabb felhasználás alkalmából megtehet, az újabb változatot állítva az eredeti helyére. Azt, hogy a szerző halála után az örökösök által gyakorolható személyhez fűződő jogok köre szűkebb, mint ami a szerzőt illette meg, jól mutatja a magyar tételes jogból ismert másik megszorítás is: Ha a szerző jogutódja a már nyilvánosságra hozott mű további felhasználásához alapos ok nélkül tagadja meg hozzájárulását, ezt a bíróság ítélete pótolhatja (Szjt 24. §). Egyébként azonban a védelmi időn belül a személyhez fűződő jogok gazdag tárháza továbbra is érvényesül, szoros összefüggésben a vagyoni jogokkal. Lényegbevágóbb a változás a személyhez fűződő jogok szempontjából a vagyoni jogok védelmének lejárta után. Ekkor már csak a szerzők érdekeinek védelmére hivatott állami szervek és társadalmi szervezetek léphetnek fel a mű felhasználásával kapcsolatban és ezek is csak akkor, ha a felhasználás a művet eltorzítja vagy a szerző jó hírnevére sérelmes. Ezekben az esetekben tehát már nem a szerző hozzájárulási jogának gyakorlásáról, hanem az alkotást a meghamisítástól védő, az állam által elismert kulturális politikai célokat szolgáló fellépés lehetőségéről van szó. A védelmi idő lejártával tehát a műre vonatkozó egységes szerzői jog alanyi jogi értelemben megszűnik. Végső konklúzióként ez következik a szerzői jogviszonyok személyes jellegéből, amelyet a szocialista állam szerzői jogi szabálvozásának alapjává tett.
