Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)

Első rész. Történeti és elméleti alapvetés

Elmélet i nlupvetéfs

tak: annak kizárólagosságát biztosították és védelmet adtak jogtalan felhasználókkal szemben. A verseny éleződése azonban rövidesen szükségessé tette, hogy a művet jogszerűen értékesítő felhasználóval kötött szerződés tartalmára is adjon a törvény valaminő eligazítást. Az idevágó szabályok mintegy a szerzői jog dinamikáját voltak hivatva rendezni.

Ilyen szabályok először a könyvkiadás területén születtek és a kiadón jog megalapozására irányultak. A hajdani feudális nyomdász-privilégiumok helyett most a szerzőtől származtatott felhasználói jog önállósuló védelme irányában haladt a fejlődés, méghozzá nem csupán más kiadókkal, hanem számos tekintetben egyúttal a jogosító szerzővel szemben is. A formális jogi egyenlőség alapján szerződő felek közül a szerzői jog talaján is a gazdaságilag erősebb félnek voltak kedvezőbb lehetőségei arra, hogy érdekeit a törvényhozásban is érvényesítse.

Ausztriában a polgári törvénykönyv 1164—1171. szakaszai már 1811-ben, még az osztrák szerzői jog létrejötte előtt rendezték a kiadói ügylet kérdéseit. Németországban 1901-ben a szerzői jogi törvény mellett hoztak önálló kiadói törvényt, amely az NSZK-ban néhány szakasz kivételével ma is hatályban van. Svájcban 1911-ben az Obligationenrecht 380 — 393. szakaszai rendezték a kiadói szerződés problémáit. A cári Oroszországban 1911-ben szintén külön jogszabály rendezte a kiadói szerződést oly módon, hogy a jogdíj például nem is volt a szerződés érvényességi kelléke.

Az újabb kodifikációk már a szerzői jogi törvények keretei között rendezik a jogértékesítés főbb kérdéseit, s kiterjeszkednek nemcsak a könyvkiadás, hanem a felhasználás egyéb területeire is. Érdemi megoldásaik országonként azon is múlnak, hogy milyen befolyásuk van a törvényhozás menetére a szerzők érdekvédelmi szervezeteinek. A felhasználási szerződések tartalmára nézve azonban ezek a törvények alig adnak útb aigazít ást.

8. A tételes tőkés szerzői jog továbbfejlesztésének lényeges ösztönzője az újszerű szerzői jogi tényállások kialakulása. Ezek részben gazdasági gyökérnek, mint például a műalkotások árujellegének a gazdasági válságokra és valutakrízisekre visszavezethető előtérbekerülése kapcsán kialakult ún. „droit de suite” (követési jog, további részesedés joga) esetében. Ezt az intézményt először 1920-ban, Franciaországban iktatták törvénybe. Az 1957. évi francia törvény 42. cikke szerint valamely műalkotás árverésen vagy kereskedő útján történő minden értékesítése esetén a szerző vagy örököse 3% részesedésre tarthat igényt. Portugália 1966. évi törvénye a megelőző értékesítéshez képest elért értéknövekedésben részelteti a szerzői jogosultat 10, illetőleg 20% erejéig.

Az NSZK 1965. évi törvényének 20. szakasza hasonló jogcímen csupán 1%-ot irányzott elő, 1972-ben a részesedést 5%-ra emelték. A tőkésállamok közül még Belgium (1921-ben) és Olaszország (1941- ben) építették szerzői jogukba a „droit de suite” intézményét.

Lj szerzői jogi tényállások