Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)

Negyedik fejezet

NEGYEDIK FEJEZET A XIX. század első évtizedei 1813 — 1814: Napóleon, vert hada töredékeivel visszatért Oroszországból. Az újabb, most már rákényszerített próbatétel, a ..népek csatája" Lipcse mellett a szövet­séges hadak győzelmét hozza. Napóleon útja Elbára vezet, a győztes hatalmak pedig a bécsi kongresszuson kísérelik meg az összekuszált európai népek, országhatárok politikai rendezését. Országunk csakúgy, mint szűkebb hazánk, Baranya és Pécs szenvedte, nyögte a közös bajokat. Az ismételt katonaállítási követeléseket a megye ugyan megkísérelte visszautasítani, mint amelyeket nem szavazott meg az országgyűlés, erre — mintegy megtorlásként — a kormány nagy létszámú katonaságot irányított a megyébe, amelynek elhelyezése, ellátása már-már elviselhetetlen teherként nehezedett a vá­rosra. Az anyagi gondok mellett talán még súlyosabb volt az a nyomás, amely a lelkekre nehezedett I. Ferenc egyre erősödő abszolutizmusa és annak két fő eszköze a cenzúra és a titkosrendőrség nyomán. Ezek közül is az utóbbi volt a súlyosabb, mert csápjai még a kis falvakba is elértek, de ugyanígy ellenőrizték az írók, tudósok levelezését is. Módszereik oda vezettek, hogy rövidesen mindenki mindenkiben titkos feljelentőt látott. Elhidegülés, gyanakvás és rosszindulat mételyezte meg a magyar irodalom berkeit is, így aztán nem csodálható, hogy e körülmények erősen gátolták a könyv­kiadás és a könyvnyomdászat fejlődését. Knezevich a nyomda élén Knezevich István 1801 — 1804 években a pécsi gimnázium tanulója volt. A nyom­tatott értesítőkben lévő érdemjegyei szerint tanulmányait közepes eredménnyel végez­te. A jelek szerint, 1809-ben kötött házassága után sem mutathatott érdeklődést anyósa nyomdája iránt, mert erdészként működött. 1813. május elején erdészi alkal­mazásért folyamodott a tanácshoz2, amelyet el is nyert.3 E foglalkozását még jó ideig nem adta fel, nyilván azért, mert nem látta biztosítottnak azt, hogy egyedül a nyomdászatból megélhessen. 85

Next

/
Thumbnails
Contents