Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)
Második fejezet
A mai fogalmak szerinti bérmunkát is teljesített Engel a városnak, melyről egy 1782. évi jegyzőkönyvi bejegyzés tanúskodik.53 E szerint a többi szabad királyi városhoz hasonlóan a kivetett adót nyomtatott jegyzékbe kell venni és ezért Engelnek átadnak mintegy három rizsma papirost nyomásra s ezért példányonként 1 krajcárt, összesen 40 forint 40 krajcárt fizetnek. Az Engel-korabeli nyomdászok között kevés volt az olyan tőkeerős, aki a maga költségén vállalkozott volna valamely munka kiadására. Ilyen esetben ezt a körülményt néha még az impresszumban is kihangsúlyozták, feltüntetve, hogy „a maga kölcségén és bötüivel”. A gyakoribb az volt, hogy a szerző maga fizette a nyomtatás költségeit, ilyenformán „megváltotta” a nyomdász munkáját. Innen ered, hogy az így teljesített munkát „váltó munkának” nevezték. Engel minden bizonnyal — csekély kivételtől eltekintve (pl. az 1775-ös naptár) — kizárólag váltómunkákat készített. Kötelespéldány szolgáltatás Elkészített könyveiből Engel az előírt három példányt időnként beszolgáltatta a tanácshoz, amely azt továbbította a Helytartótanácshoz. E tényt a városi jegyzőkönyvek esetenként rögzítették. 1784 elején külön leiratot kapott a város, hogy az itt működő nyomdász foglalja jegyzékbe az utolsó tíz évben nyomtatott könyveit és azt küldjék fel. A felhívásra Engel el is készítette kimutatását az 1773—1783 között készített könyveiről, a tanács e jegyzéket záradékolva küldte tovább.04 Engel jegyzékének utolsó tétele külön figyelmet érdemel. Részben azért, mert e kiadvány mögött is Eszterházy püspök inspirációját, vagy éppen támogatását sejthetjük, részben pedig a könyvön szereplő impresszum teljesen újszerű volta miatt. E kiadvány az olasz Medicei Pál műve, melyet Rosthy Miklós pálos rendi szerzetes fordított latinra, majd Lethenyei János magyarra. A könyv címe: A’ zsidóknak szokasi, és szer-tartási. A 320 oldalas könyv impresszuma így szól: „Pétsett Angyal János betűivel 1783.” Engel kiadványain külön figyelemmel kísértük az impresszumokat. Az eddigiekben és általában — azt tapasztaltuk, hogy az impresszumot Engel mindig azon a nyelven adta, amilyen nyelvű volt a kiadvány. Ezen belül aztán nagy változatosságot találunk, hol kiírja teljes nevét, (Engel János József, Joannes Josephus Engel, Johann Joseph Engel, sőt lvan Josip Engel) hol pedig csak nyomda megjelölést alkalmaz (V-Ecclesiis Typis Englianis). Egyes esetekben impresszumaiban, hivatalos helyre küldött jelentéseiben kihangsúlyozza privilegizált voltát és azt, hogy püspöki nyomdász. (Pl.: Caes. Reg. Priv. Episc. Typographus, Königl. Privilegirten und Bischöflichen Buchdrucker, egy 1775. évi felterjesztésen: Königl. privilegirten Buchdrucker). Sajátságos azonban, hogy a „püspöki nyomdász” megjelölést 1777, Klimó halála után nem használja. Ebből két dologra következtethetünk. Az egyik szerint lehetséges, hogy Engel nem önhatalmúlag, hanem kimondottan Klimó engedélye, hozzájárulása alapján, vagy éppen — ezt sem zárhatjuk ki — kívánságára használta a püspöki megjelölést. Sőt ez utóbbi feltételezésünk a legvalószínűbb, mert Klimó, 51
