Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)

Második fejezet

mek életkora. Születés és halál adták egymásnak a kilincset Engelék kapuján éveken keresztül. De Engelnek dolgoznia kellett, mert a család, a megélhetés gondja s a kötelezettségek helytállást követeltek tőle. Meg is tette, ami tőle tellett, — ezt bizonyítják munkái — s ha e mellett néha talán mélyebben is nézett a pohár feneké­re, az örömök és sorscsapások ilyen sűrű változása mellett, — legalább is érthető. Az 1775. évi naptár Engel a könyv és füzet jellegű kiadványok mellett egyéb nyomtatványokat is készített, többek között naptárt is. A kalendáriumok és naptárak készítését egyes nyomdák a Helytartótanácstól kért és kapott privilégium alapján megkísérelték ki­sajátítani, mert ez a kiadvány igen keresett volt és néha tisztes hasznot is hozott. A Heh tartótanács 1775-ben felhívta a megyéket — ezek között Baranya megyét is — hogy tegyenek jelentést az 1775 évre a megyében készített ill. forgalomba hozott naptárakról. A'megye jelentésének37 négy melléklete Van: 1. Rékási Mihály siklósi lakos és könyvkötő jelentése, 2. Engel által készített 1775 évi falinaptár egy példánya, 3. Engel szöveges jelentése, 4. Robek János pécsi könyvkötő jelentése. Engel jelentését német nyelven írta és ebben elmondja, hogy 1775-re 100 példány Engel saját kezű aláírása családi címeres pecsétjével Engel nemességének és címerének problémája tisztázatlan. Csupán annyi valószínű, hogy atyja, vagy ö maga lengyel­sziléziából származott Budára, s meglehet, hogy atyja, ki katona volt. nemességét vitézségével érdemelte ki. Az irat eredetije az OL Htt It. Acta Mise. fasc. 58. No 302. sz. alatt van. 41

Next

/
Thumbnails
Contents