Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)

Első fejezet

Klimóról felvázolt képünket ki kell egészítenünk pécsi működésének egy súlyos problémájával. E probléma végigkísérte egész itteni működését és kényszerűen szembeállította éppen annak a városnak polgárságával, melynek anyagi és szellemi gyarapodásáért oly sokat tett. Már fentebb említettük, hogy a város a század eleje óta küzdött a szabad királyi városi rang eléréséért, amely megszüntette volna a püspök, mint földesúr joghatóságát a város felett. E küzdelem egyre erősödött és éppen Klimó működése alatt érte el tetőfokát. Klimó, ez a nagy műveltségű, széles látókörű és haladó gondolkodású ember, e — részéről tudottan reménytelen — küzdelemben élte át élete súlyos tragikumát.18 A város érdekeinek felismerése, humanitása, a királynő iránti tisztelete és lekötelezettsége arra késztették, hogy minden ellentét és vita nélkül felszabadítsa városát, — de nem tehette, mert nemcsak kegyúr volt, hanem püspök is, akit megkötöttek egyházának szigorú törvényei. E keserű és tragikus konfliktus feszültségét csak Klimó 1777. május 2-án bekövetkezett halála oldhatta fel. A pécsi magisztrátus másnap, május 3-án a város felszabadítása dolgában Bécsbe küldendő deputációról tárgyalt. Az ülési jegyzőkönyvben csak ennyi áll Klimóról: „Püspök úr Eő Excellentiája meg-halálozott.”19

A nyomda alapításának előzményei és az első évek néhány problémája

Mint az előbb elmondottakból láthattuk, a klimói koncepcióban fontos helyet foglalt el egy nyomda létesítésének terve. A napjainkban rendelkezésre álló levéltári források nem elégségesek ahhoz, hogy konkrétan állítani tudjuk Klimó kezdeményezését az Engel nyomda létrehozatala körül. Számos olyan adatunk van azonban, amely bizonyítja, hogy Klimó tevőlegesen pártolta Engel János József igyekezetét.

Az egyik legfontosabb dokumentum az a néhány soros ajánlás, amely Engel János Józsefnek az uralkodóhoz intézett kérvényét kísérte.20 Az ajánlás szövege — különösen ha összevetjük Klimó magas méltóságát és Engel egyszerű nyomdászsegéd voltát — tulajdonképpen meleghangúnak mondható. Érződik, hogy valóban „lubens assentior” — szívesen járul hozzá, hogy Engel kérelme teljesítést nyerjen.

A magas udvart, illetve ahová az ügy került, a Helytartótanácsot azonban nem hatották meg Klimó ajánló sorai. Mint későbbiekben majd látni fogjuk, alapos nyomozásba kezdenek a kérelmező személye, képességei, alkalmassága iránt. E közben három érdeklődő levelet is kibocsátanak: Klimóhoz, Baranya vármegye közgyűléséhez és a budai tanácshoz. Az 1772. július 20-án kibocsátott érdeklődésre Klimó augusztus 10-én válaszol Pozsonyból keltezett levelében.21 Mivel hivatalos intimátumra adandó válaszról van szó, a levél hangneme már nem szívélyeskedő, hanem precíz és korrekt. Nehezen mondhat véleményt — írja — hisz Engelt nem jobban csak látásból ismeri, ti. akkor ismerte meg, amikor kérvényét átnyújtotta továbbításra. Nincs kifogása a nyomda ellen, de fontos, hogy a nyomdásznak legyen meg a szükséges felszerelése és rendelkezzék azzal, amiből majd a nyomdáját és életét fenntarthassa. S ekkor következik egy kissé különös hozzáfűzés: „de hoc vero ille viderit” — erről azonban neki kell gondoskodnia. Elgondolkoztató ez a megjegyzés, amely nélkül is befejezhette volna levelét, nem hiányzott volna. Úgy tűnhet, mintha ebben valamiféle előre-elutasítás lenne, hogy ne őrá számítson a nyomdász, hanem igyekez-14