Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
vasszeg - a gumilabdából nyomást gyakorló levegő hatására - hirtelen rácsapódott, és a keveréket lángra lobbantotta. [4] Schmidt Ede magnézium-felvétele - a legtöbb, vakítóan éles és kemény megvilágítása miatt torz árnyékoláséi képtől eltérően - egy asztalnál békésen sörözgető társaságot mutat be. Az eltorzult vonású , kréta fehér, vagy szerecsen ábrázatokkal ellentétben, ezen a fotón - amelyen a hálósipkás korcsmáros csapra üti a hordót, az iszogató emberek pedig boldog egyetértésben néznek össze - a nagy fehér foltok, a szurkos és átlátszatlan árnyak, amelyek a legtöbb, magnézium-megvilágításban felvett arcképet jellemezték, nem tapasztalhatók. A sátoraljaújhelyi dr. Ambrózy Ágoston 9 x 12-es Cartridge Kodak kamarával fotografált, és Velox-papírra másolt Merengés otthonomban és Szobaszöglet című felvételei a magnézium-megvilágítással készült képek utolsó hírmondói. [5] A magnézium-megvilágítás ugyanis - a bántó füstképződés miatt - 1898-tól mindjobban háttérbe szorult, és helyét átvette az acetilén gáz- és a korábban is használt villany-, vagy elektromos ív-fény világítás. [6] 1896 táján „ez a név Acetylen nagyon forgalomba jött". A „jövő világítása" névvel illették, noha az acetilén - a világítógáz lényeges alkotórésze - korántsem volt újonnan felfedezett anyag. Humphrey Davy 1836-ban ismerte meg, a francia kémikus, Berthelot pedig már a hatvanas években kísérletezett vele. Amikor a kálciumkarbidhoz - amelyet Wöhler már 1838-ban használt - vizet adtak, acetilén keletkezett, és lángra lobbanva halvány-kék, erős fényt árasztott. Vértes József tanár 1896- ban, Szigeti műtermében készítette vele Magyarországon az első felvételt, majd nyomában többet. Az arcot két oldalról világította meg, s 5 percig exponált, amellyel olyan képeket kapott, mint a nappali, természetes világításban. [7] „Villamos fényben" fotografálta viszont Schultz Henrik-50 évvel Silliman és Goode emlékezetes fényképészeti kísérlete után - az 1890-es műkedvelő fényképészeti kiállításon bemutatott képeit, csakúgy, mint egy évtizeddel később Schmidt Ede két portréját és egy, az asztalnál ülő, hímző nő mellképét. A szálakat rejtő kosár az asztalon állt, mellette nyitott legyező feküdt. A vakító fehér blúzt, amelyet a modell viselt, virág díszítette, feje tetején, dús fonatba font haja feltűzve. Az 1910-es évek elején „a villamos fény" mind nagyobb teret hódított a fotográfiában, a celloidin-, illetve matt-albumin képek másolására is felhasználták. A fényforrások közül az ívlámpa - amelynek vakító fehér fénye mintegy 70 százalék aktinikus sugarat tartalmazott [8] - örvendett a legnagyobb népszerűségnek, de helyét hamarosan a kisebb fényerejű higanylámpa vette át, amelyet - az ívlámpával ellentétben - ellenző nélkül is használhattak. Mivel a magnézium-, illetve az ív-fény 70-80 százalék ultraibolya sugarat tartalmazott - amely károsan befolyásolta a színhatást -, a higanylámpa - amelynek fénye viszont azt kevésbé befolyásolta - fényképezés céljára alkalmasabbnak bizonyult. [9] Hollenzer László, (1870-193?) szenvedélyes műemlék-fotográfus rendkívül érdekes felvételeket mutatott be 1914. január 25-én, az Országos Iparegyesület dísztermében. Fotográfia a tudomány és ipar szolgálatában címmel tartott előadását sötét, a föld alatt húzódó helyiségekben, petróleum-lámpa, illetve gyertya fényében fotografált képeivel illusztrálta. Estétől reggelig mindössze 2 felvételt exponálhatott, 92
