Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
Vetített képek A vetített kép különös varázsát a XVII. századtól kezdődően élvezhették nézői. Attól kezdve, hogy a holland fizikus, Christian Huygens (1629-1695) vetítő készülékét a leideni egyetemen tanuló dán Thomas Walgenstein meglátta, csak azon fáradozott, hogy megjelenésében és szerkezetében tökéletesítse, és áruba bocsássa a csodálatos masinát. Buzgalma eredményeképpen, 1662-től rendszeresen vetítettek Nyugat-Európa nagy városaiban, Párizsban, Rómában, Koppenhágában. Johann Zahn, premontrei szerzetes már említést tesz róla 1665-ben kiadott munkájában. [1] A bűvös szekrény, és a belőle kifejlesztett vetítő készülékek ettől kezdve szüntelenül felfelé ívelő pályát futottak be, amelynek csúcspontját Petzval Józsefnek (1807— 1891) a készülékbe illeszthető, 1840-ben forgalomba hozott arckép-lencséjével érték el. Ettől kezdve gyakran használták - fátyolra vetítve - színházi előadások (j elenetváltások) hatásának növelésére. Pest-Budán „Weisz úr ködfátyolképei nagy tetszést víttak ki maguknak nemzeti szinpadunkon", s élénk tetszést váltottak ki „némely tárgyai, melyek mozogtak is", miként Daguerre fényszínházában, a Diorámában. [2] Rövid idő alatt közkedveltté váltak, de a közönség - a beharangozás ellenére - nem sokáig élvezhette őket, mert Weisz és Róth Imre (1814-?), a két képmutogató hamarosan útnak eredt ködfátyolképeivel, és a bécsi lapok tanúsága szerint „Róth úr Konstantinápolban a Sultan magas tetszését nyeré meg, Weisz úr pedig Bécsben csinált már több ízben tele házat" vetítéseivel. [3] Igaz, ezek még festett képek voltak, de a fénykép fokozatosan kiszorította őket. A 70-es évektől kezdődően, még csekély számban ugyan, de néha már a fényképészek üveglemezre is csináltak ködfátyolképeket, amelyeket ez időtől kezdve diapozitív képeknek neveztek, és „részint laterna magica vagy stereoskópok számára" készültek. [4] Az „átlátszó, tevüleges üvegképeket" eleinte brómmal, vagy lithiummal érzékenyített jód-kollódiumból csinálták, „továbbá a coliódium jodbrom-ezüstsó helyett chlor-ezüstsóval, a gelatine pedig bromezüstsóval lehetett érzékűvé". A klór- a bróm-ezüstnél jóval érzékenyebben reagált, de a képek minősége mindkét rétegen csaknem egyenlő volt. A klór-ezüsttel érzékenyített kollódium készítésekor jegeces ezüst-nitrátot meleg, lepárolt vízben oldottak fel, s hozzá tömény alkoholt töltöttek, 84
