Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
bikromátba pigment-papírt merített, majd szárítása után, „fotométer alatt", másolta rá a képet, majd kollódiummal bevont üveglappal „kontaktusba hozta", előidézte, timsóban rögzítette, kimosta és ismét szárította. A metallotyppapírt ezután pergamenre helyezve, vízbe mártotta, diapozitívre ragasztotta, és simította. Végül a pergament eltávolította, és a képet újólag megszárította. [4] Rézchromotypia Szölgyén Sándor fáradhatatlanul kísérletezett 1909-ben egy olyan eljárás felelevenítésével, amelyet - noha 55 éve fedezték fel - rajta kívül Magyarországon nem próbált más sem addig, sem később. „Londonban - adta hírül a Der Spiegel 1844-ben - a fénykép azon új fajtáját találták fel, melyet ott chromotypiá-nak neveztek el." A feltaláló, Robert Hunt jófajta viaszpapírt rézoldattal itatott át, majd szárítása után, a ráhelyezett negatívot 15-20 percig napfényen át másolta, „ezüst oldatban" hívta. Miután tiszta vízben kimosta azt, a fehér papírlapon szép, narancs-sárgás képet kapott. Eljárását 1880-ban Haugh átdolgozta, s ajánlata szerint erősen enyvezett, 10 rész kálim-bikromát és 35 rész telített réz-szulfát oldatban fürösztött papírt használt fel ezúttal hozzá, amelyre szárítása után másolt. Az alig látható képet emulziós oldalával 1,8 rész ezüst-nitrát oldatra fektette, amelyben az gyorsan skarlát-vörösre színeződött. Szölgyén zselatin-papírt alkalmazott, a kálium-bikromáthoz ammónium-bikromátot és rézvitriolt kevert, s a képet abban áztatta, nappali világításnál másolt rá. A gyenge képet piro-gallus oldatban erősítette fel, és alkalmanként vassal, kénnel, arannyal, platinával színezte. [5] Világító fényképek Az ún. világító fényképek kiváltképp a századforduló táján tettek nagy népszerűségre szert. Az előmelegített kartonlapot kálium-bikromát, gumiarábikum, glükóz és glicerin oldatával vonták be, szárították, és erre másolták a negatívot, majd a képet nedves helyre tették. A kép azokon a részeken, amelyeket fény ért, megszáradt, ellenben a többi nedves és ragadós maradt. Ekkor finom, porrá zúzott, fluoreszkáló, vagy foszforeszkáló sót (bárium-, vagy kálium-platina-cianürt) vittek fel rá. Amikor ezek szulfidjait alkalmazták, a tartósan erős napfénynek vagy magnézium-világításnak kitett kép a sötét szobában hosszabb időn át világított. [6] Katatípia Hans Schmidt, a berlini Neue Photographische Gesellschaft képviselője 1907. május 10-én előadást tartott a Magyar Amateur-fényképezők Országos Szövetsége nagytermében, amelynek során ismertette a magyar művészfényképezőkkel Wil-80
