Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

I. Eszközök és eszközhasználók

Az 1890-es években három változatát használták. [7] A legnépszerűbbnek a meleg, vagy hideg előidézéssel végzett másolás számított. Ha előhívó gyanánt csupán meleg kálium-oxalát oldatot, rögzítésre sósav-oldatot használtak, akkor meleg, ha hideg oldatot, akkor a sokkal bizonytalanabb eredményű, hideg előhívással dolgoztak. Utóbbi esetben - Pizzighelli utasítására - a platinát kihagyták az érzékenyítő oldatból, viszont ívenként fél gramm gumiarábikumot adtak hozzá, majd lámpavilágításnál, széles serteecsettel vitték fel a kifeszített papírra. [8]

A másolás nem volt könnyű művelet, a papír ugyanis háromszorta érzékenyebb volt, mint albumín elődje, de egyetlen másolópapír sem tette lehetővé, hogy annyiféle minőségű és jellegű negatív kopírozásához alkotó módon felhasználják, mint a platina-papír, noha a szép és részletdús képekhez „kiválóan ellentéterős" negatívok kellettek. [9]

Éppen ezért, feltétlen híveivé csak a legkiválóbb magyar fényképezők váltak. Klösz György a VIII. kerületi elöljáróságról, a „dunabalparti" szegényházról, a VII. kerület, Nyár utcai elemi iskoláról készült, Divald Károly (1830-1897) és Monostory György Ada-Kale-ban, Adándon, Abaszéplakon, Buziáson templomot, állomásépületet megörökítő negatívjait másolta platániára. Goszleth István (1850-1913) platina-képei a Nyugati-pályaudvart, a zugligeti villamosvonal Szép Ilonka állomását, a Pálffy-utcai forgalmi telep udvarát és kazánházát ábrázolják. [10] Horti Pál (1865-1907) festőművész pedig „igen szépen sikerült platin-másolatokat" készített a Feszty-körképről. [11]

„A platinapapírnak kellett [...] születni, hogy oly fenséges alkotásokat láthassunk, mint Strelisky (Sándor, 1851-1922) Csárdás-a, Mertens (Ede) Eintracht-ja [12], és újabban Uher (Ödön, 1859-1931) Gavotte-ja. [...] Annak előtte nagyobb kaliberű csoportképeket [...] ilyen káprázatos kivitelben látni egyáltalán nem lehetett. [...] Egy ily imponáló alkotásnál mily nagy szerepet játszik a papír. [...] Volt a platin előtt is két papír, a mi a csoportösszeállítást (több kép összemásolását), és a háttér festészetet lehetővé tette [...], az arrowroot és a sópapír [...], de az elsővel való bánás nehézkes, míg a sópapír csupa szürke tónusokat adott." [13]

A platina-papír sajátságából adódó hibákat (nagyobb foltok, durva szemcsék) szakértő kezeléssel, un. háttérfestéssel egyenlítették ki. A háttérfestő finom zománcréteget vitt fel a képre, amely valósággal beleolvadt abba. [14] Ehhez jó ízléssel áldott, gyakorlott festőnek kellett lenni, akiből kevés akadt, „a fővárosban is csak egynéhány". [15] Ilyen volt a platina-képek kidolgozásában és az akvarell festésben [ 16] - amelyhez korábban főként sópapírt használtak - igazi művésznek számító Pietsch Ede (7-1916), aki Elbl Lajossal (1863-1926) közösen tartott fenn műtermet Budapesten.

Forché Román (1854-192?) és Gálfy István (1852-1908) - akiket Koller Tanár utódaiként ismert a közönség és a szakma - 1895-ben új eljárást találtak fel. Találmányuk lehetővé tette bármely másoló, de különösképp platina-papíron „olynemű szemcsézés előállítását, mely a képnek remek kinézés mellett valóban művészi finomságot ád". A recés felületű, vagy szemcsés platin-lemezeket maguk gyártották, és hozták forgalomba Harmincad utcai üzletükben. [17]

76