Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
kényszerült G. Szabó Sámuel az Allegheny-hegységbe utazott, „stereoscopic tájkép levétele végett". [7] Majd 1860-ban, saját tanulmánya, s gyakorlati felfedezése alapján, Veress Ferencnek sikerült felvennie Kolozsvárt és környékét „50 oldalról, 8x12 nagyságban [8] és stereogrammokban is". [9] Hasonló vállalkozásba kezdett, és oldotta meg azt sikerrel Müller Lajos Rozsnyón, a város és vidékének megörökítésével. A hatvanas évek elején Magyarország egv-egy városában már műkereskedésekben árulták a külföldről mind nagyobb számban beérkező sztereó-felvételeket. Priegl György aradi üveg- és műkereskedő 1861-ben 2000 darab „Stereoskop képet" bocsátott végeladásra, „melyek a legnevezetesebb városokat, vidékeket, tájképeket és csoportozatokat eleven színben" mutatták. A kínálatot évről-évre megújították, „sok tanulságos gyönyörűséget" szerezve felnőttnek és gyereknek. [10] „Földünk 5 részének számos nevezetességei valának meg stereoscopgramokban, s a kicsinyek óhajtásával a nagy okéi is oda nyilatkozott: 'Hát ma melyik világrészre teszünk kirándulást? 'Azután a kerek asztalhoz, melynek közepén jól világító lámpa vala, körülültek, s mindenik egy-egy olcsóféle stereoscopot kapván, egyik a sok képcsomagok közül, melyen Ázsia, Afrika, vagy Amerika, stb. vala írva, elővett, kibontott, s a már némileg geographiailag osztályozott képeket rendre nézegették, miközben a tárgyak felett egymástól kérdezősködtek, gondolataikat kicserélték. [...] E képek által a sztereoszkópban oly vívmányunk van, mely a szellemet, kedélyt és a képzeletet legélénkebben képes lekötni. [...] Mily bámulatos szépek és élethűek a sziklák, a facsoportok, a háborgó tenger! [...] így alkot a sztereoszkóp, összekapcsolva a fotográfiával, oly hatalmas távcsövet, mely a legmesszebb tartományokból a természet meglepő csodáit szemeink elé hozni képes." [11] 1870-ben, Pribék Antal műtermében „Székes Fehérvárott az izraeliták új immolája mellett a volt Pendl kertben" - a képek hátlapjának tanúsága szerint - „borús időben is kellő sikerrel" készültek „stereoscop képek is". Mikor 1876 februárjában Budapesten a Duna kilép medréből, Mayer György (1817—?) sorozatban állít emléket a tragikus eseménynek. Sztereó-felvételén a vízivárosi Blum-féle gőzmalom rozoga, földszintes házak közt álló magas épülete az örvénylő vízben biztosan áll alapzatán, némi reményt sugallva a kerítésen álldogáló, az áradást tehetetlenül szemlélő férfinak. [12] Húsz esztendőn át ámult felnőtt és gyerek a „rendesen papír vagy diapositív" tömörfényképek [13] láttán, amelyek közül különösen a pigment-képek „vették ki igen szépen magukat", mígnem a nyolcvanas évek vége felé „úgy kimentek (a) forgalomból, mintha sohasem is lettek volna". [14] „Hát nem nagy kárunkra van-e, hogy fényképészetünk ez egyik legszebb része megszűnt, vagy ha újólag életbe nem léptetnénk, most midőn érzékeny brómezüstgel. száraz lapjainkra [...] hazánk s a külföld különböző népszokásait [...], jeleneteit 1/200 másodpercz alatt le lehet vennünk?" [15] Atömlátképekkel szemben [16] tanúsított érdektelenség azonban csak átmenetinek bizonyult. Az 1890-es kiállításon a miskolci Váncza Emma a diósgyőri Hámorvölgy egyes pontjairól felvett sztereoképeiben gyönyörködhettek a látogatók. [17] Néhány évvel később, 1896-ban, az ezredéves ünnepségek alkalmából Klösz György 59
