Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
„Igyekezetünk - folytatja Veress - csakhamar kívánt gyümölcsöt termett, mert a Nipce-féle találmányt Legraitól javítva elsajátítottuk" és „gyakorlativá tevők". [7] „Gróf Mikó Imre (1805-1876), erdélyi vagyonos ur s a legtevékenyebb hazafiak egyike, a nemzeti irodalom és művészet munkás barátja [8] [...] körülbelől ép ez időben kedveié meg külföldi utában a Nypce tökéletesített fényképező rendszerét, s azon gondolattal tért meg, hogy jó lenne azt hazánkba is átplántálni: [...] azonnal megszerzé s magával hozá a legtökéletesebb photographiai készületet, minden szereket választékos és nagy mennyiségben, és így 1854. nyarán [...] érkezett meg Kolosvárra... (Veresst) magához kéreté, íölajánlá eszközeit', minden készletét, segédül vette e tárgyú tanulmányaiban, ajánlkozék a költségek födözésére, és segíteni igéré őt [...]." [9] Kornis Zsigmond - aki 1848-ban mint „jogtanár" működött a pesti egyetemen, és ezért külföldre kényszerült - időközben két honfitársával, Birányi Istvánnal és Alvinczy Lászlóval Brazília fővárosában, Rio de Janeiro-ban fényképészeti üzletet nyitott. A műterem igen gyengén jövedelmezett azonban. „Mesterségünk - írta Kornis 1854. november 26-án kelt levelében - minden erőfeszítés mellett is jóformán haszon és eredmény nélküli." Kornis tevékenységére felfigyel az udvar. Felkérik, hogy készítsen felvételeket II. Don Pedro-ról. 12 képet készít róla. A nagy műveltségű uralkodó barátjául fogadja. Anyagi helyzete megjavul, 1859. február 13-án ellátogathat már az ország belsejébe is. Április végén, visszatértekor lakását kifosztva találja, felszerelésének lába kelt. „Adaguerreotypizálással végkép felakarok hagyni - panaszkodik otthon maradt barátainak -, és magamat egészen a tudományos térre állitani. [...] Hogy látva, legalább rám emlékezzetek, itt küldöm papíron arczképemet tojás fehérrel [10] A tojásfehéres (albumín) papírnak nagyon finom és fényes felülete volt, amelyre hajszálig éles és leheletszerű, ámyéklatú képeket másolt 1858-ban Kubában, Venezuelában és Mexikóban tett utazása során Rosti Pál (1830-1874). A47 felvételből álló „fényképi gyűjtemény" több mint harminc évvel később is teljesen megtartotta frissességét. [11] A hatvanas évek elején 5 obony lepárolt vizet 15 obony tojásfehérnyével, 3 nehezék [12] és 20 szemer konyhasóval vegyítettek, ügyelve „a sárgátóli elválasztásánál, hogy legkevesebb se keveredjék a fehérnyéhez". Miután voltak „papírnemek, melyek a tojásfehérnyét nem igen vették magokba", 4 obonyonként 2 nehezéknyi borszeszt kevertek elegyítés előtt a fehérnyéhez, vagy a „papírnemek közöl a legjobbakat, a Lipcsében gyártott szászpapírt, a Canson- és Marion-félét " választották. Érzékenyítésére 1 obony vízből, 11/2 nehezék jegecedett légenysavanyból (:ecetsavas ezüst), 1 csepp jégecetből álló oldatot használtak. [13] 1864-ben Borsos és Társa, egy évvel később Szentkuty István (7-1876) „vegyészfényképészeti tanintézetében Pesten, a Kerepesi ut 65. sz. Mátyás királyhoz czímzett házban" nemcsak oktatták a fotografálást, árulták az intézet kipróbált vényeit, felfedték „a negatív és positiv képek nemsikerülésének okait", do Borsos József (1821-1883) saját gyártmányú albumín-papírjait kínálták. [14] „Emlékezetünk lapjaira föl vannak jegyezve ama keserves küzdelmek, midőn a sokféle papiros közül a legalkalmasabbat kerestük - panaszolja Veress Ferenc -, soha 34
