Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
A magyar talbotípisták egyike-másika - így Strelisky Lipót - a fényképezést már alaposan ismerő, a dagerrotípizáláson iskolázódottak közül került ki. [25] A negyvenes évek végén, nem sokkal Zeyk Miklós halála előtt - írja a szemtanú, Veress Ferenc - „láttam az öregnek némi fényképészeti munkáját, ami már nem Daguerreféle mód szerint volt készítve rézlemezre, hanem papírra". „Ezen újabb javítását a Daguerre-féle módnak nálunk még hírből sem ismerték. A jó öreg - mint az 1840 óta Bukarestben élő Szathmáry Pap Károly (Carol Szathmári, 1813-1887), aki 1848 novemberében ezt jegyezte képe hátoldalára: 'a legelső fénykép, melyet készítettem' - tehát ebben megelőzte azon átutazó fényképészeket (kik 1852-ig egymást váltották fel), kik ezen újabb felfedezéssel nagy lármát költve utaztak keresztül hazánkon. Tény, hogy az öreg Zeyk nem efféle átutazóktól tanulta el a papírra való fényképezést." [26] Apor Károly sem, „aki Daguerre után Talbot, ezután Niépce eljárását honosította meg, és nagy buzgalommal terjesztette". [27] Budai Károly Bécsben tanult meg talbotípizálni. [28] A pozsonyi Kozics Ede (1829-1874), aki 1847-ben a Prágából odalátogató Johann Bubeniktól vásárolta a dagerrotípizáláshoz szükséges felszerelést, 1850-ben tért át a sóspapír-eljárásra. Abrachamovits Ferenc, aki a papír előkészítéséhez 200 rész esővízen, 6 rész tengersón kívül 8 rész tapiocát, „a Maniok gyökerének kemnyéjét vagy Arrowrootot" használta fel [29], 1853-54-től készítette az arrowroot-papírképeket Pozsonyban. [30] Kolozsvárott Veress Ferenc (1832- 1916) volt az, aki „ nevezett férfiak után e pályán kis hazánkban csaknem egyedül müköd(ött)". [31] Rajta kívül a pesti Tiedge Jánosról van tudomásunk, aki Vörösmarty Mihály, Horváth Árpád talbotípiáit készítette 1855-1857 táján, valamint az Újházy Ferenc (1827-1921) hagyatékából előkerült, neki tulajdonított, 17 x 21 cm-es színezett gyümölcs-csendélet alapján alkothatunk képet, milyen is volt Talbot szépnyomtatása. [32] „Thalbot kezelésmódjának hosszasabb tanulmányozása megtanított engem annak sok hiányaira [...] főleg arczképekhez nem volt kielégítő [...]"-írta Veress Ferenc, de - elmosódott rajzolata, bizonytalan kontúrjai miatt - a tájképnek (52. Toroczko szt.györgyi várrom, 53. A Kő. Toroczko Szt. Györgynél) is előnytelen külsőt kölcsönzött. [33] Bizonyos, hogy a talbotípiával nem volt könnyű hibátlan „nyomatot" kapni, de Skopállés a külföldiek közül jó néhánynak példája bizonyítja, hogy avatott szakember kezében a „szépnyomtatás" megcsillantotta erényeit. Igazi mesterei az angolok, franciák, skótok voltak, s egy magyar, aki ez utóbbiak között élve, az övékkel azonos színvonalra tudott emelkedni. Szabó Iván - aki 1822-ben született Marosvásárhelyen és 1858. július 15-én Edinburgh-ban halt meg - 1856-ban kezdte meg működését a skóciai St. Andrewsban. A nemrég alakult Skót Fényképészeti Társulat az elsők közt választotta tagjai sorába. Mrs. Fmdlay című arcképével aranyérmet nyert 1857-ben a brüsszeli kiállításon. A Londoni Fényképészeti Társulat 1858. évi katalógusa szerint, kiállításukon 25 arcképpel szerepelt, köztük David Octavius Hill és David Brewster portréjával. „A magyar Szabó - írta az Edinburgh Evening Courant a brüsszeli kiállítás kapcsán -, ki a hazájában nemrég bekövetkezett felkavaró eseményekig tisztként szolgált a hadseregben, a kardot sötét kamarára cserélve fel, igaz örömben részesített bennünket. Azon rövid idő, mely neki a fényképezés eltanulására rendelkezésre állott, 30
