Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
tükrök, mint másodlagos fényforrások illeszkednek harmonikusan a kompozícióba. Klösz meglepő intuícióval ismeri fel, miként válhat egy-egy tárgy a kompozíciót meghatározó elemmé. így a tisza-dobi kastély nagy szalonjában a jobb oldali falitükör egy, a képen nem látható helyiséget is a kép szerves részévé tud tenni. Ugyanezt a funkciót látja el a szemközti, nyitott ajtó, amelyen át további helyiségek tárulnak fel. A rendelkezésre álló természetes fényforrás kihasználása a belső felvétel lehetőségét meghatározó alapkövetelménynek számított. Az, hogy a fény nemcsak feltétel, de kompozíciós elemmé is válhat, már Klösz felismerésének köszönhető. Ahol csak teheti - így Pozsonyban, a nagy szalont fényképezve -, ezért „iktatja képbe" a fényforrást. [5] A századelő művészeti forradalma a magyar fotográfia valamennyi műfajában - így értelemszerűen a belső felvételeken is - éreztette hatását. Az arckép majdhogynem kötelező keretévé a bensőséges hangulatú szoba vált, de a művészi megmérettetést a templombelsők kivitelezésének pnikéntje jelentette. E felvételekhez F: 6-nál gyengébb fényerejű objektívet nem használtak. Az volt az alapkövetelmény, hogy az anasztigmatikus tárgylencse, teljes nyílással, éles, el nem rajzolt képet adjon, a gyútáv pedig a felhasznált lemez hosszanti oldalával egyenlő legyen. A műfajban tekintélyt kivívó Dr. Joanovich Pál Collinear II. objektívvei készítette, 9 x 12-es, Agfa Isolar ortokromatikus lemezre vagy „csomag filmre" felvételeit, köztük a legnagyobb sikert aratott A San Marco című interienr-tanulmányt. [6] Valóságos iskolapéldája ez a századelő művészi rangot teremtő belső felvételeinek. A templom főhajójában elhelyezett padsorok mögött, a főtengelytől kissé jobbra áll a gép, ez a beállítás nézőpontja, és a háttérben látni engedi az oltárt. Az aszimmetrikus kompozíció különös feszültséget ad a képnek. A látvány szimmetriáját a beállítás aszimmetriája nyugtalanná, a szórt fény sejtelmessé teszi. Joanovich valamennyi templombelsőjét - így az Aradi Fotóklub II. kiállításán, 1911-ben bemutatott Ca'doro címet viselőt is - a finom rajzolat, a finoman árnyalt átmenetek, a templomban uralkodó világítási viszonyok hű tolmácsolása jellemezte. Bámulatra méltó az a műgond, amellyel a legmegfelelőbb beállítást kereste, hogy - harmadik felvételén - például a templom üvegablakánál bezúduló fényözön, a csilláron visszatükröződve és áthatolva, épp egy imazsámolyt érjen, a figyelmet e tárgyra összpontosítva. Pályatársai közül csupán Schmidt Henrik - a Szent István bazilika belseje és a Hágai templom belseje című felvételek készítője - és dr. Harmatzy Dezsó' vehette fel vele a versenyt. Ez utóbbinak Templom interieure című gumi-másolata „kiváló stílusérzékre" utalt. A felvételnek - ez esetben is - „a templom ablakon betóduló világítási reflex" adott művészi értéket. [7] 293
