Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
melyet előbb ecetsawal és kétszénsavas szikennyel (mátrium-bikarbonát) telítettünk. Az ekép elkészített papírlapot a nedves oldalával ráfektetjük egy [...] üveglapra, s beállítjuk a setét látszekrénybe. [...] Kb. 1/2 perc [...] mülva kiemeljük, a rátapadott papírt levesszük róla és azon felével, mely kezeltetett, bemártjuk gubacssavnak (gallus-sav) (1:2-höz arányított) oldatába. A papíron a kép elő fog tűnni 1/4-1/2 óra alatt. [...] Midőn kellő erősségének fokát elérte, előbb vízzel lemosatik, és azután alkénessavas szikeny oldatban rögzíttetik; [...]" [4] Talbot közleményei zavart és nyugtalanságot okoztak Párizsban, hisz, amikor az első és második közlés napvilágot látott, Daguerre még nem ismertette felfedezését. Félő volt, hogy az „angol" eljárása párthíveket toboroz, s ami még nyugtalanítóbb, követőkre talál. Holott az igazi veszélynek Talbot és nem Daguerre tette ki magát. Anélkül, hogy eljárása védelméről gondoskodott volna, közzétette, s azonnal akadtak vetélytársai. „[...] A' müncheni egyetemnél két tanító megkisérté utánozni Daguerre mesterségét és szerencsés sükerrel: mi jelenleg e' két jeles férfiú, (Franz von) Kobell (1803-1875) 's (Karl August) Steinheil (1801-1870) bánásmódját tudatjuk meg, mely igen czélszerü 's a' következőkbül áll: Finom enyves papirosra chlórezüst vétetik föl úgy, ha először a' papiros salétromsavanyos ezüst olvadékkal megkenetik, megszáríttatik, azután pedig ammoniaksó-olvadékon huzatik keresztül. [5] Az így elkészített papirost sötét helyen könnyű eltartani. Használatkor megnedvesíttetik 's ezáltal igen érzékeny lesz e sugarak iránt. Midőn tehát használatkor a' sugárhatásnak ki tétetik 's a' megvilágított tárgy képe elég erővel feküdt reá, [...] a' papiros evő [...] ammonsóba tétetik, egy idő múlva kivétetik, vízben kimosatik és megszáríttatik. Ha a' világ eléggé hathatós vala [...] a' rajzolat barna színben a' papírtömeg tulajdona marad. [...] A' sötét kamra képei azonban megfordítást kívánnak. [...] Talán legczélszerübb a' kapott rajzot a' rajz-fölületnél fogva a' mondott módon készített papirosra tenni le nedvesen, hátukrúl pedig erős napfénynek tenni ki, miáltal azután a' megfordított sugárhatás támand." [6] „Ez alatt Talbot is erélyesen működött [...]. Fáradozásainak sikerült is egy nagyon érzékeny papirost felfedezni, melyre egy perez alatt jobb képet nyert, mint különben egy óra alatt. [...] A tárgyak képei sokkal élesebbek, tisztábbak, és körvonalaik szabatosabbak lettek. A mint azon eredményhez jutott, hogy 8 másodpercz alatt tökéletes képet vehetett le a sötétkamara által: eljárását az arczképészetre irányozta. [...] Talbot találmányát 'Kalotypia'-nak vagy szépnyomtatásnak nevezte. [...] A kép itt nem megfordított, és nem tükörkép, mint a Daguerre-félék, s [...] számtalan példányban lemásolható. [...] " [7] Bár a „Talbotypia, vagyis szoros értelemben vett photographia" [8] Daguerre felfedezésével közel azonos időben vált ismertté - ahogy erről az első fotótörténeti munka, az 1839-ben, német nyelven íródott A Daguerrotypia, avagy azon művészet, mellyel sötét kamarán keresztül fényképet rögzíthetünk ismeretlen szerzője Talbot felfedezéséről beszámol [9] -, de az angol műkedvelő, tartva attól, hogy felfedezését elorozzák, találmányát kereskedelmi célra, haszonszerzés végett felhasználják, azt szabadalmaztatta. Az 1841-es és az 1843-as szabadalmi korlátozás azonban nemcsak az eljárás védelmét eredményezte, de akadályozta terjedését. így a talbotípia, amely küllemében amúgy sem vetekedhetett a vonzó dagerrotípiával, 1847-ig - egy-két 27
