Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

VII. Az objektív látásmódja

lemérhető valóságok keresése végett". Expedíciójának tagjait - egy régészt, egy néprajzkutatót, dr. Jankó Jánost (1868-1902), aki Xántus halálát követően a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályát igazgatta, egy nyelvészt - is ennek szellemében válogatta össze, magának tartván fenn a vezetést. „Háromszor járván a Kaukázusban, meglehetősen ismertem annak kultúrtörténeti emlékekben gazdagságát. [...] Kirándulásom célja Grúziában az Uplis-czihe nevű barlangok és az aténi műemlékek meglátogatása volt", de maradt idő közben a vidék - Erdő Georgiában, Grúz falu - szépségének megörökítésére is. A „volgai vonal" tanulmányozását Asztrahánban kezdték meg, Kazánnál „hagyták el". Útjuk következő állomása Perm volt, a Káma mellett, majd Tyumen, Tobolszk és Omszk következett. „Huszonöt felvételen mintegy 50 tárgy fényképeztetett itt le [...], honfoglaláskor! kardtypusunkat jellemző szijjpántokkal, melynek nyomaira Perm óta nem akadtunk. [...] A magyar ethnográfia szempontjából két kérdés domborodott ki [...], az egyik az osztják rokonságnak a kérdése." Azoknak az eredményeknek az alapján, amelyeket Jankó Kazán és Tobolsz között előterjesztett, bízza meg őt Zichy, hogy keresse fel az Irtisz és Ob mellékvölgyeinek őserdeiben élő osztjákokat, gyűjtsön tárgyakat, „különösen olyanokat, melyek a boldogult dr. Pápai Károly gyűjteményét alkalmasan kiegészítik, majd útját Tomszkban befejezve, térjen vissza Magyarországra". Jankó e megbízatásnak tökéletesen megfelelt. „Csolnakjával [...] 3000 versztnyi utat tett meg [...], gyújtott mintegy 300 tárgyat, készített ugyanennyi felvételt", férfiakról, nőkről, halászokról és tanyájukról, sütőkemencéről, sátorról, és 1898. október 22-én visszaérkezett Budapestre. Zichy Mongólián, Kínán, Szingapúron, Ádenen keresztül, Fiume érintésével, 281 napi távoliét után, 1898. december 18-án látta viszont a fővárost. [31]

1903. november 25-én ünnepélyes eseménynek adott otthont a budapesti Photo- Club. Bíró Lajos (1856-1931) tanár, n. múzeumi őr hét éves új-guineai tanulmányútjáról tartott, „saját felvételeinek bemutatásával páratlan feltűnést keltő előadást". [32] A nagy kaland 1895. november 7-én kezdődött Genovában, ahonnan útnak indult a hajó - Ádenen át, ahol „a hőség szépen növekszik, de nem kiállhatatlan", és ahol ezért egy Körkép megörökítésére is futja erejéből - az akkori Német-Új- Guinea gyarmatbirtok felé, ahol 1896. január 1-én kötött ki.

A Nemzeti Múzeum madár- és rovartani gyűjteményét gyarapítani szándékozó Bírót kegyetlen, ellenséges éghajlat fogadja. Különösen az első néhány hónapban szenved sokat a maláriától. Eleinte madarakat gyűjt, de rovargyűjteménye is szépen gyarapszik. Levegőváltozást remélve, „szívesen vettem a nyugati partok messzebb táján lakó magányos telepes meghívását Berlinhafenbe". 1896 augusztusát már ott tölti. „Pompás, egészséges hely, híre sincs a láznak." Előkerülnek a hónapokon át gondosan őrzött lemezek, és az eredmény: Kámbach Európai gyarmatos háza, Ház előtt jnunkaárok a pálmák árnyékában, önarckép - Bíró és a trader - kókuszdióhalom előtt, szájában pipával, Trepang főzés, amelynek képszélét „megette" a fény; behajózásra váró Bennszülöttek, hajójukon felhúzott vitorlával. Berlinhafen jó iskola számára: sokat tanult itt. „Fotograf-lemezeiből" maradt vagy még 4 tucat, amit igyekszik sietve felhasználni, mert „bár jól be voltak forrasztva", mivel 1894-ből valók, „pillanatfelvételekre már az első hónapokban is alig voltak alkalmasak".

267