Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
műkedvelők körében, és változatlan erővel vonzza az amatőröket az első világháború kitöréséig - jelentős változáson megy keresztül az elkövetkező negyedszázad folyamán. Mind többen térnek át - amerikai és német hatásra - a „két negativval való sajtolásra, s a fővilágosság kiemelésére mesterséges felhőkkel és hátterekkel". Divatba jön az ún. kompozicionális retus, amely a tájképbe hangulatot, staffázst, különös világítási effektusokat varázsol a negatívok összemásolásával. Ez a tendencia - amely a hatvanas-hetvenes években külön-külön felvett portrék tablóvá egyesítésében nyilvánult meg, amint arra az e téren is úttörőnek számító Szathmári Károly 57 képből montírozott, a havasalföldi diéta tagjairól 1859-ben összeállított tablója, illetve Giurandich B. Ferencnek az 1873-as bécsi világkiállításon bemutatott arckép-csokra utalt - elsősorban a felhőzet bemásolására irányult [11], de mint azt Letzter Sándornak Fischer Helén bárónőről készített, a fejet és a felsőtestet szobortalapzattal összemásolt felvétele bizonyította, igen változatos formát ölthetett. [12] A Magyarországi Kárpát-Egyesület 1888 végén megalakult Budapesti Osztálya - „az általános turistaság művelésén kívül" - céljául tűzte ki az ország kevéssé ismert, természeti adottságai és szépsége miatt azonban figyelmet érdemlő tájainak és vidékeinek megismertetését, és az 1890-ben általa rendezett, első magyar műkedvelő fényképészeti kiállítással egy tervbevett, állandó tájkép-kiállítás alapját kívánta megvetni. Azért, hogy „kitűnjék, hazánkban vannak-e, és ha vannak, kik azok, kik a napfény szolgálatába léptek és [...] rögzítik a természet gyönyörű képeit". A kiállítás nemcsak azt volt hivatva eldönteni, vajon akadnak-e ilyenek, hanem azt is, „váljon kiálljuk-e a versenyt a külfölddel szemben is". A felhívás nagy visszhangot váltott ki: az ország minden részéből jelezték a műkedvelők, hogy küldenek képeket. Bízvást remélhette hát a szervezőbizottság, hogy a kiállítás a magyar amatőrfotográfia ügyének újabb lendületet ad majd. A kiállítás előkelő védnöke, Mária Terézia főhercegnő, a komoly szaktekintélyekből álló bírálóbizottság, de maguk a résztvevők is ezúttal először szereztek tudomást arról, ki mit csinál. A kiállításon maga a védnök is résztvett tájképeivel, s a főrangúak közül is igen sokan, így Ferdinánd toszkánai főherceg Tölgyfák Valkón, Gödöllő mellett és Hársfa Langreith mellett, Salzburgban című képeivel. Jó néhányan külföldi tájakat mutattak be - gróf Zichy Józsefné például Tengerparti részletet Abbáziából, vagy gróf Zichy Agostné József főherceg fiumei kertjéről hozott képeket, Déchy Mór pedig Odesszából érkezett a kiállítás megnyitására. A leggazdagabb kínálatot a hazai tájfényképezők gyűjteménye nyújtotta. Déchy Mór képének témája a Krepatura-völgye volt az erdélyi Kárpátokból, Rakovszky Gézáé Cscjthe és Beckó vára. Lóczy Lajos a Demutátát - Erdély egyik legregényesebb fekvésű és kilátású hegyét - ábrázolta dél felől, dr. Téry Ödön a Dömötör-kapu (Vaskapu) völgyszorost Szent-Endre közelében. Hoppé (Hoypé) Lipót, rajztanár Borszék vidékéről hozott tájképeket. Dr. Schmidt Sándor a Rézbánya vidékéről: a Fekete Körös eredetét, A sziklakapu-t, A Stein-gőzhajót a pozsonyi parton, Az acquincumi kiásott fürdőt, Temetői részletet Szilfáson, Római aranybányákat a Csetatye hegyen, Verespatakon örökítette meg. Erdőrészlet Illaván a témája Zemányi János, a Gellérthegy Benkő Kálmán, budapesti ügyvéd, A pilisi Vaskapu Weinzirl Jenő, csobánkai elemi főtanító, a Tátra dr. Benkő Lajos, bars-megyei főorvos, Pilis-Szent-Kereszt Machaczek Antal felvételének. Halaváts Gyula, 244
