Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
három-három „csoportozatot" fényképezvén le. 1862 januárjának végén érkezett Erdélybe, ahol Pécskán - „két szép csoportozat megörökítésével" - kezdte meg működését, március végén pedig már „több vaiszlói pórleány és legény" fényképfelvételét vitte tovább magával. Déli Magyarország népviseleteinek gazdag gyűjteménye „T. által photographirozva és szinezve" megérdemelt sikert aratott Londonban, ahol díszoklevéllel ösztönözték további munkálkodásra e téren. „Az álványokat körös-körül diszítő két sorba kiállított, festett, jól sikerült és még jobban összeállított fényképek egy képcsarnokot képeznek, melyet számtalanok látogatnak és megbámulnak." „Inkább még mint a népviseletek - írta a Times -, az azokat viselő alakok, az arczok kifejezése vonják magukra a néző figyelmét." „Mert kevés ország van - fűzi hozzá az elfogult magyar tudósító -, hol alsóbb osztályokban tartás, alak és kifejezés tekintetében annyi férfiasság és függetlenség nyilatkoznék." [52] A magyar fényképészek hírnevét e téren Tiedge alapozta meg, Veress Ferenc erdélyi, Gondy és Egey hortobágyi népéleti képeivel 1867-ben és 1869-ben Párizsban tovább növelte, de Európa-szerte ismertté Koller Károly és Glatz Tivadar (1818-1871) tették két, egymást követő világkiállításon, 1867-ben Párizsban és 1873- ban Bécsben. Együtt dolgoztak és állítottak ki, s noha Bécsben az aradi Drescher Lajos és Weiss Károly (Román parasztlány, illetve Román parasztlegény nemzeti öltönyében), az ungvári Hawelka Ernő' (12 darab Nemzeti viselet a környékről), Konnert Mihály, rajztanító a szászrégeni algimnáziumból (Erdélyi népviseletek), Stefany Ottó és Stosius Oravicza-Bányáról, Veress Ferenc (Kalotaszeg, Naszód vidéke, Kolozsvár népviselete), Szathmári Károly felesége, Böttger Anna Bukarestből (Román népviselet) is részt vettek viseletképeikkel, a figyelem - a magyar kollekciót tekintve - mégis az ő 27 darab ethnográfiai tanulmányukra (22 darab színezett, 5 darab kromó) összpontosult. Az Erdélyi szász népviseletet bemutató sorozat minden egyes - Szent-Erzsébeten, Besztercén, Kis-Disznódon fotografált - darabja átgondolt kompozícióról tanúskodik, művészeti előtanulmányokat sejtet. Az Új házaspár, az ünneplőbe öltözött Külvárosi család, a Beszterczei parasztok, a Szent-erzsébetiek hétköznapi ruhában, a Gyermekcsoport, a Beszterczei külvárosiak hétköznap egy-egy remekbe szabott életkép is egyszersmind. A Munkára menő paraszt kaszával a vállán, kancsóval kezében áll indulásra készen az ajtóban. Az elbeszélő kezével nyomatékot adva meséjének, magyaráz, két társa - felfordított hordó körül ülve - elmélázva hallgatja szavait. [53] Ma is csodálatot vált ki Auerbach Miksa és Letzter Sándor változatos színekkel, műgonddal beállított és kivitelezett, különféle típusokat felvonultató, ám a világkiállításról szóló beszámolókban szűkszavúan említett sorozata. A Fiatal román család a szabadban, de vászonra festett háttér előtt, a Román parasztlány a műteremben állt modellt. Ő kőből emelt forrás előtt térdepelve, faedénybe vesz vizet. Ahunyad-megyei Vulkán-szoros környékéről származó Román papi család semleges háttér előtt, vakítóan fehér ingben látható, fejkötővel, nadrág elé felkötött köténnyel. Magyaróvári vendek nemzeti viseletben, Bolgárok Vingáról, Pihenő sátoros cigányok, Kosaras tót Sáros-megyéből, Svábok a liptó-megyei Szentivánról, Bányász a hunyad-megyei Petrozsényből, Férfi a dalmáciai Raguza környékéről alkotják a két, Bécsben is műtermet tartó fotográfus Magyarországi nemzetiségek című sorozatát. [54] 234
