Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

VII. Az objektív látásmódja

nyaló" keretére, és a tetőzettel párhuzamosan, a modell fejétől 75-90 cm-re helyezték el, illetve a kívánalmaknak megfelelően jobb-, vagy balfelé mozgatták. A nyolcvanas évek elejétől mind gyakrabban használtak ismét világos, sőt egészen fehér háttereket.

A fővárosi „atelierek" legtöbbje emeleten kapott helyet, a művészi irányt és ízlést a nagyobb belvárosi és lipótvárosi műtermek szabták meg - köztük Kozmatáé, Mertens Edéé -, olyanok, mint amilyen például Koller Károly Harmincad-utcai műterme volt. [24] „A magyar főváros vezető műtermeinek egyike Koller úré. Itt még a fény teljes mennyiségben felülről, a tetőn át érkezik. A falakat felül világoskékre, alul sötétbarnára festették. Mindenütt függönyök, de itt szabály, hogy a fényt csak árnyékoló ernyővel szabályozzák. A műterem sosem fürdik fényben, a világítás mindig a lágy, szórt fénytől ered, melyet a kékre festett falak vernek vissza. Ezért - jegyzi meg a tulajdonos - mindig több a fény, mint amennyinek látszik. Ebben a szórt fényben - folytatja Koller úr - a nap bármely szakában, igaz, hosszabb, 20-22 másodperces expozícióval, fényképezhetek." [25] Koller - aki 1886-ban, illetve 1887-ben megjárta Szófiát és Belgrádot is, ahol I. Ferdinánd bolgár fejedelmet, a szerb királyi párt és Sándor trónörököst is lefényképezte - itt fogadta Mária Valéria főhercegnőt és Amélie bajor hercegnőt, akikről mintegy 15 „állásban" készített portrét, majd Liszt Ferencet (1885), végül 1888. március 6-án legelőkelőbb látogatóját, I. Ferenc József császárt és királyt. „Ez volt az első eset, hogy O Felsége Magyarországon, magyar fényképész műtermében vétette le magát. A király [...] érdeklődéssel tudakozódott Koller tanár szófiai útjáról, és megengedte, hogy több felvételt készíthessen róla. A fölvételek [...] gyorsasága fölött csodálkozását fejezte ki. [...] így sikerült Kollernek a királyt 12 különböző állásban lefényképeznie." [25] Erzsébet román királyné viszont „Mándy Ferenc hazánkfiáról, ki jelenleg méltán foglalja el az első helyet Romániában", a róla készült felvételekről a „leghízelgőbben" nyilatkozott.

Budapesten alig akadt ez idő tájt kirakat, ahol a nap bármely szakában többen időztek volna el, mint a Sárkány műkereskedés előtt. Itt állította ki Strelisky Sándor Teleky Anna és Bella, Gyürky Aliz grófnők, Odeschalki Anna hercegnő Makart-képeit, Ellinger Ede Munkácsy Mihályt ábrázoló legújabb arcképét. Ketskeméthy Mihály viszont Washingtonban készített „kabinet-nagyságú 4-féle fényképet" 1886- ban világhírű festőművészünkről. [26]

„Hazánkban az arcképkészítés oly tökéletes nívóra emelkedett" - mint azt Simonyi Arany Jánost ábrázoló portréja (1880), vagy az Ellinger testvérek 1881-ben fotografált akadémiai albuma bizonyította, s bizonyítja majd 1887-ben a mindezideig ismert legnagyobb csoportkép, Zelesny Károlynak a pécsi Zsolnay-gyár teljes személyzetét 466 embert megörökítő képe [27] -, hogy az 1885-ös országos kiállítás e téren már nem sok szenzációval szolgált. Mégis az utóbbiak közé sorolták Ellinger Edének a Magyar országgyűlés mindkét házának tagjait bemutató fényképeit, fivérének, Ellinger Illésnek a Magyarországi szépségekről készült albumát, Goszleth István (1850-1913) „ízlést tanúsító", változatos „kiállítású" arcképeit, amelyeknek „szolid keresetienségét" tartották érdemnek. Mai Manó (1855-192?) „helybeli fényképész igen szép tehetségre valló" képeket állított ki, de hasonló, „csinos"

228