Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
V. Fényképészet és társadalom
főnöke tudott, de \ eress Ferenc „fényképészeti magántanító" címen 1882-ben megkezdhette előadásait a kolozsvári Ferenc József Magyar Királvi Tudományegyetem természettudományi karán. [25] A közönség, a társadalom lassacskán ugyan, de elismeri, hogy „mai álláspontján a fénvirás művészet, s lassanként e téren is kezdenek kimagaslani egyes nevek": ezt szentesíti a magas elismerés, Koller Károly, Kozmata Ferenc, Ellinger Ede, Rupprecht Mihály, Beszédes Sándor, Bülch Ágoston, Majláth János, Kalmár Péter és a miskolci Zureich Károly udvari fényképésszé történő kinevezése. [26] Az 1880-as népszámlálás adatai szerint 257 önálló fényképész működött ekkor Magyarországon, a gazdasági statisztika viszont 284-et ismert el. Köztük 5-10 a nő. „Gyönyörűség nézni őket tanakodó működésűkben , érdekkel szemléljük gyöngéd kézi fogásaikat, a munkára szegzett éber figyelmüket s azt a tisztaságot és rendet, melyre nógatunk őket sosem [...] szükség." A műkedvelőket nem tartották ugyan nyilván, de Veress Ferenc 1882-83-ban név szerint ötvennyolcukról tudott. [27] Barabás Miklós, Halavács Gyula, főgeológus, Maszák Hugó, lapszerkesztő, Schmidt Ede, Kilián György, könyvárus, Szőke Antal, rajztanár Budapesten; báró Andreanszky G. Alsó-Petény-ben; Buda Elek Alvincen; Szevkora Károly, rajztanár Baján; Kralicz X. Battonyán; Debreceni Károly, gyógyszerész Békésen; Mühlíay Albert Csíkszentmártonban; Hovpé Lipót Gyergyószentmiklóson; Kiss László, rajztanár Halason; Gothard Jenő Herényben; Tóth Mike Kalocsán; Blaha Lajos Késmárkon; Kassay József Királyházán; ifj. Lejténvi György Kisbéren; Molnár János, porcelánfestő, Sárkány Lajos, dr. Abt Antal, egyetemi tanár, dr. Gálffy Endre, Horváth Gergely, Sárffy Ignác és Molnár J., gimnáziumi tanárok Kolozsvárott; báró Apor Károly Marosvásárhelyen; Brant és Dánkánovics Jeremiás Máriapócson; ifj. \'áncza Mihály Miskolcon; Pentl Lajos Mohácson; \Tits Pál Nagybányán; Xvulassy Lajos Nyitrán; Konkoly-Thege Miklós Ógyallán; Luka G. Pilisszántón; Kalaba József (1834-1885), gimnáziumi igazgató és Divéky Gyula Podolin-ban; Varga József Simándon; Solymosi Lajos, rajztanár Szabadkán; Vulkulinszkv B. és Rácz István Szatmáron; Szalgházv József Szilágysomlvón; Szabó Mihály Tolnaszántón; Schönauer Antal Vaszaron; Zsuffa Vince, rajztanár Zomborban tevékenykedett. 1890-ben a 371 önálló fényképész -Turócz és Nagvküküllő kivételével - az ország minden vármegyéjében jelen volt; több, mint egynegyedük azonban a fővárosban dolgozott. Mégis, egy-egy fényképészre 21444 lakos jutott, szemben Németországgal, ahol 4468 fényképészre 4443 lakos. 1896-ban - hivatásosok és műkedvelők - mintegy 4000-en foglalkoztak fotografálással. [28] A fénykép a művészet, a tájékoztatás, a tudomány nélkülözhetetlen segédeszközévé vált, sőt a fotográfusok közreműködését a „karhatalom" is igényelte. A fővárosi m. kir. államrendőrség 1898-ban, „a mindjobban elharapódzó szociálizmus terjesztőit és vezérlő egyéniségeit, köztük kiválóbb férfiakat is, szép sorrendben" beidézte, és Weiland Istvánnal „derüre-borura" lefényképeztette. „Az uj és hatalmas versenytársat kisebb fényképészeink már is megérezték [...], mert most semmiféle szoczialista kundschaftjuk nincs. A mi körülbelül annvit jelent, hogy semmi sincs". [29] A fényképezés a századfordulót követően valóságos népszokássá, „szinte sporttá vált". 1907. pünkösd első napján, a Királyi bérpalota egyik földszinti helyiségében 209
