Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
nömes társait". „ [...] Az öregnek egy Daguerre-féle módon készült képét [...]" talán éppen Budai Károly vette le. [31] Ugyanezen időben, az ország „túlfelén", Jedlik Ányos (1800-1895) 1842. szeptember 6-án Bécsbe utazván, ott egy „Daguerrotyp-készületet" vásárolt, amelyért vámmal együtt 229 pengőforintot fizetett, s amelynek lencséjét később, 1843 nyarán egy erősebbel cserélte fel. E kiadás mellett már semmiségnek tűnt a 3 forintért beszerzett „fejtámaszték a Daguerre", amelyre a személyfelvételekhez volt szüksége. A jeles fizikus nemcsak kedvtelésből fényképezett. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1842. november 29-i „természettani szakülésén [...] Jedlik egyet, tanár a keze alatt levő museum segélyével kísérletek tételére ajánlkozott, mindjárt a jövő órában a Daguerreotyp észképét magokba rejtő Moser-féle lappangó fényképeket fogja előmutatni. [...] Dec. 6. Jedlik a Moser-féle fényképekről [32] mutatványokkal felvilágosítva értekezett." [33] Marastoni alig másfél esztendő alatt a Fevidéken és Erdélyben egyaránt ismert dagerrotípistává lett. Ezt nemcsak művészi képességeinek és rangjának, de éleslátásának, amellyel a dagerrotípia jelentőségét felismerte, egyaránt köszönhette. Amíg egymaga kielégíthette az igényeket, vetélytársa nem akadt. A dagerrotípia eljárása azonban gyorsan tökéletesedett, „nálunk is nagy előrehaladást tett". Egyre gyorsabbá és könnyebbé vált a leképezés, s egyszerűsödésével arányosan szaporodtak művelői. 1843 tavaszát a március 4-én Kolozsvárról visszatért Marastoní még egymaga dolgozta végig. Az 1842-43-ban összeállított címlisták egyedül Marastoni Daguerotyp-ét tudják ajánlani, ha az idelátogatók arcképük „természettel festett megörökítésére" vágyakoznának, de az ősz ismét Pozsonyban éri. [34] Míg ott időzik, „[...] közben egy másik művész is szerencsét próbált a daguerrotyp-pel". „Khogler a neve és műterme a régiposta utczában, az aranykéznél van [...]". „A helybeli német lapok sok dicsérettel említenek egy (másik) e' napokban Párisból ide érkezett daguerrotypistát (is), Jules Durier-t, ki egyébiránt csak 10-12 napra terjesztheti itt mulatását 's lakásán, Felduna-sor, Coburg-házban [...] ajánlja szolgálatát." [35] Durier távozása után, novemberben Khogler is „a Diana-fürdő mellé, a Coburgherceg féle ház I. emeltére", a Dunára néző lakásába tette át működése színterét. Nála egy arckép mindössze 3 forintba került, két személyé együtt csupán 4 forintba, s a „nagy kép" 6 forintba. [36] Mire november közepén Marastoni Pozsonyból hazaérkezett - „hol a bentlakók 's idegen műértők dagorrotípiáit páratlannak és Ízléssel rendezettnek mondották" -, hogy a telep Pesten töltse, vevőköre nagyon megcsappant. Talán érdeklődése is csökkent, avagy a szaporodó vetélytársak ébresztették rá, hogy eredeti foglalkozása biztosabb megélhetést ígér, valószínű, hogy 1844-ben - noha neve mellett még 1848-ban is szerepel a dagorrotípista megjelölés - felhagyott a fényképezéssel. [37] 1844 elején már „Pesten is él egy jelentékeny számú művész, kik szerencsésen foglalkoznak a Daguerrotyp-pel. így Stuhr úrban - ki a' Tigris szállóban, harmadik emelet 100-ban gyakorolja képességeit - kiváló mestert ismerőnk meg, kinek ábrázolatai színezetükkel nem oly egyhangúan, mint másoké, de meglepően feltűnően hatnak, [...] 's egy új arany rögzítési móddal [38] képei, melyeket Calderoni opticusnál [...] lehet megtekinteni, a szokottnál tartósabbak." [39] 17
