Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
IV. Héliochromia, vagy színes fényképezés
xos aranyfürdőből bíbor violaszínben, a foszforsavas nátron (nátrium-foszfát)-aranyozóból kékes sötétfeketében, az ecetsavas nátronból (nátrium-acetát) bíborpirosban, illetve kékben kerültek ki a képek. Aki pedig „feltűnően szép", bíborpiros színt akart adni felvételeinek, az legbiztosabban a farkasnyál (vagy volfrám) savas színezővei ért célt. A klórmeszes aranyszínező élénk kékesfekete színt, a klórmeszes és ecetsavas nátron együttesen , a klórmeszes és ecetsavas nátron együttesen „szép tiszta fehérséget, s barna violás fekete színt", a citromsavas bíbor-lilát adott. Attól függően, hogy a citromsavból többet, vagy kevesebbet vettek, acélkékes, illetve bíborbarnás színt nyertek. Barna-violára, illetve kékesfeketére változott a kép színe a bóraxos, feketére a „Rhodanammóniummal" (ammónium-rodaniddal) készített aranyfürdőben. [22] Az ún. fénytelen (vagy matt) albumín-papírkép - rövid platinafürdő, majd aranyozás után - vöröses árnyalatú, barnásfekete, hosszabb platinakezelés után barnás árnyalatú, fekete színt eredményezett. [23] Majdnem minden fényképezőnek megvolt a maga - összetételében, keverési arányaiban különböző - savas, lúgos, vagy közömbös kémhatású aranyfürdője [24], s a képek tartósítását illetően ezek bármelyikével egyaránt jó eredményt érhetett el. A különbség a színek jellegében, intenzitásában mutatkozott. Veress Ferenc bóraxos színezője bíborbarnára, nátrium-acetátos fürdője lilás bíborbarnára festette a képet. A kalcium-kloridos kékes bíborszínt adott, a nátrium-karbonátosból kékeslilán került ki, míg a „színező meszes vízzel" bíborlila színű, a klórmeszessel „violaszín fekete" képeket „festett", a „wolframsavas nátron" színezőben pedig a felvétel piros színűvé vált. A gyakorlott fényképész úgy „bánt el" az oldatok kezelésével, mint „a festőművész szokott föstékei vegyítésével": egy csipetnyi uránium-ezüst-nitrát az aranyszínezőben a képeknek „bársonyszerü" sötét bíborfekete színt adott. Ha viszont az „urániumos aranyszínezéskor a kétszer olvasztott eczetsavas nátron helyett csak közönséges jegeczes eczetsavas nátront" elegyítettek az oldatba, akkor a képek „kellemes", sötétbarna színűek lettek. Forgách István Hutinet-papírra készült, Szaláttczi várrom című képe - „a dr. Just szerinti ferro-citrát oldattal előidézve" [25] - sötétbarna volt, „s benne a sárga szín leheletszerüen elosztva", az Igás ökrök - „régi" vas-oxaláttal előidézve „Rhodanaranyozóval" színezve. „E pillanat alatt készült, kis képen az előtérben a két jármas ökör erőlködő mozgása tűnik elénk. A menedékesen elmosódott háttérből két jármos ökör törekedik előre a megkezdett barázdán. A Rhodan-aranyozó e képnél azt mutatja [...], hogy különösen a nap feljöttét lehet megközelitőleg utánozni. " A nagyszalánci műkedvelő Komp a Tiszán, Szarvasok, Gulya című felvételeinek pozitívjai Warnerke rapid-papírosára készültek. Hígított vas-oxaláttal [26] hívta, és bóraxos aranyoldattal színezte őket. A Patak-studium „sötétbarna alapszínét sötét szépia lengi át gyöngéden". [27] A gyönge ámyéklatoknak leheletszerű bíbort, és az erős, mély ámyéklatoknak barna színt a bórsavas antimóniummal történő aranyozás kölcsönzött. A képek színét a különböző „chlor-összeköttetésü" papír-fajták nagy mértékben befolyásolták. Az ammónium-kloriddal készült, barnásfekete, a stroncium-kloridos bíborpiros fekete, a nátrium-kloriddal átitatott hideg, kékesfekete színt eredmé-176
