Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
IV. Héliochromia, vagy színes fényképezés
Lipót - Pest, Dorottya-utca 11. akit kromofotográfiáiért - az „érdem jeléül" - oklevéllel tüntettek ki az 1867-es párizsi világkiállításon. [9] A Strelisky-család időleges monopóliumát a külföldről hazatért Letzter Lázár és Strohmeyer A. „akadémiai festészek" veszélyeztették leginkább, a budai polgárok - mint női és férfi portréja bizonyítja [10] - azonban A. Siegrist-et keresték fel, ha szép olajkép elkészíttetésére szánták el magukat. Különösen a festőből lett fotográfusok kedvelték, és készítették magas színvonalon a kromo-fotográfiát, vagy chrystoleumot, amit Borsos József Nemeskéri Szántó Jánosról és feleségéről gondosan kimunkált, áttetsző, színes olajnyomata ma is bizonyít. [11] „A vidékiek közül első helyen" Koller Károlynak az 1873-as bécsi világkiállításon „nagy föltünést okozott chromophotographiáit kell említenünk", amelyeket az osztrák főváros után, Calderoni kirakatában a pesti közönség is megcsodálhatott. A kiállítást felkereső bécsi publikum Ellinger Illés „iránt szintén le volt kötelezve", aki számos, híres budapesti szépség arcképén kívül a magyar kormány némely tagjáét is bemutatta. „Igen sikerült Andrássy és az 'öreg ur': Deák Ferencz nagy mellképe chromofotográfiában." A kiállításon látottaktól felbuzdulva „hirdettek Bécsből csodaszerű dolgokat: minden fényképet olajföstménynyé átváltoztatni". Koller a kromo világszerte elismert mesterévé nőtte ki magát, akinek páratlan sikersorozatát az 1878-as párizsi világkiállításról hazahozott nagydíja koronázta meg méltóképpen. Később - csillagja leáldozóban lévén - kromo-képeit egyre több bírálat érte. Az 1885-ös kiállításon - ahol Rupprecht Mihály, a bécsi fényképészeti társulat tagja is részt vett „cristoleumaival" - Koller képein, „bár a ruha, decoratio jól, sőt szépen" volt festve, a modell arcszine nem hatott természetesnek, és ez a hiba „müvei valódi értékéből sokat redukált". A Váci-utca sarkán lévő Sárkány „müárus" kirakatában hétről-hétre újabb kromo-képeket állított ki Koller, de a korábban maga által magasra állított mércét már nem érte el. „Képei nem mindenütt kifogástalanok, melyen [...] nem csodálkozhatunk, tekintettel az eljárás nehézségeire. [...] A képeken - felhúzásuk után - a színek sokat változnak, s így a jártasság daczára is a festő gyakran csalódik a szinek használatával. [...] Legtöbb esetben a szinek erőteljessége a felhúzás után elvész, mit az alsó képen aztán hiába igyekszünk helyrehozni. [...] Az egyszerűen sós papírra színezett kép nem annyira complikált kivitelű, de helyesebb is. [...] Lehet, hogy a kép így bágyadt felületű, ámde éppen e finom lágysága adja neki a nyugodt hatást." [12] A „chromoba föstendő kép" alapjául általában lágy, a rendesnél néhány tónussal sötétebben másolt fotográfia szolgált. Jól megtisztított, sima, vagy homorú-domború üveglapot előbb zsírla (zsírkő) poros gyapottal bedörzsöltek, majd néhány csepp ricinusolajat tartalmazó kollódiummal húzták be. Miután ez „megheggedt", feloldott zselatinnal leöntve, mintegy 1 mm vastagságú réteg képződött a felületén. A sós, keményítős (arrowroot), vagy albumín-papírosra készült fényképet tiszta vízbe áztatott itatópapírosok közé helyezték, hogy„megnyirkulhasson", azután az emulzióval lefelé fordítva, a fotót a zselatinrétegre fektették, a légbuborékokat a lap széle felé, simító mozgással kinyomták, s száradásra félretették. Ezután finom üvegpapírossal körbe-körbe addig dörzsölték, amíg csaknem minden papírt eltávolítottak, és a kép félig-meddig átlátszóvá vált. Hat lat [13] porrá tört damar-mézgából, ugyanannyi „chemiailag" tiszta viaszból és két lat kanada-balzsamból ún. chromo-viaszt 173
