Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
III. A fotográfia birtokba veszi a világot
győri bencés főgimnázium tanára vastag falú papírdobozba zárt arany óralánc Röntgen-felvételét készítette, „a ható (X-) sugarakat Wimhurst-féle gép terjesztette Puhy-lámpában". [3] Báró Eötvös Lóránd (1848-1919) és Dr. Rozsnyay József kezükről „Röntgen módszere szerint" - fotografált képei tovább fokozták a csodálatot, amelyet az új felfedezés nap-nap után kiváltott. Az a „sajátszerű tünemény", amely Eötvös kezének lemeztelenítése révén eléjük tárult, valóban meglepő, plasztikus képet eredményezett, Rozsnyay a felvételhez szükséges elektromosságot „dörzsvillanygép gyors forgatása által" biztosította. A 18 x 24 cm-es lemezt fekete papírba csomagolta, s érzékeny felületével fölfelé fordítva, a fényképezendő tárgyat ráhelyezte. A katód-csövet pontosan a tárgy fölé állította. Mikor az áram megindult, a cső világítani kezdett. 5 perc elteltével kikapcsolta a berendezést, és a lemezt metollal előhívta. Több, ily módon született felvétele - gyermekkéz, férfi kéztőcsont, háromnapos kutya, két kés tokban - meglepően jól sikerült, csakúgy, mint a „hivatalból" fotografáló Dr. Kelen Béláé, aki egy klinika Röntgen-laboratóriumának vezetőjeként dolgozott, és lelkesedéssel vállalta évtizeddel később is - saját felvételeivel illusztrált előadások során népszerűsítve - az új felvételi technika propagálójának szerepkörét. [4] Azután, hogy Röntgen „a róla megnevezett vagy tőle X-sugaraknak nevezett" jelenséget felfedezte, egymást érték a tudományos közlemények, amelyek e sugarak, illetve a sok tekintetben hasonló, láthatatlan sugárzás leírásával foglalkoztak, amelyet nem kis mértékben könnyített az, hogy a fényérzékeny lemezekkel bizonyítani lehetett létezésüket. Lengyel Béla (1844-1913), akadémiai rendes tag viszont azt a kérdést vizsgálta - amellyel mindaddig nem foglalkoztak, s megoldása különben is eléggé érdekesnek látszott -, hogy azt a hatást, amelyet számos test gyakorol a „photographlemezre és a melyet nagyobbára láthatatlan sugaraknak tulajdonítanak" tanulmányozza. Vizsgálódásainak eredményét az Akadémia III. osztályának 1898. október 17-én tartott ülésén a következőkben foglalta össze. „A redukáló gázok a bromezüstgelatinra hasonló módon hatnak, mint a fény, a mennyiben a bromezüstöt a szokásos előhívókkal redukálhatóvá teszik. A fémek, a melyek a bromezüstgelatinra hatnak, olyanok, a melyek hígított és gyenge savakkal hydrogent fejlesztenek. E fémek hatása a photographlemezre abban áll, hogy a levegő nedvességéből hydrogent fejlesztenek és ez idézi elő a hatást, nem pedig fémgőz vagy éppen ismeretlen sugarak. Ha a hydrogen fejlődésére szükséges feltételek hiányoznak, akkor a hatás sem áll elő. Ez alól kivételt tesznek az urán- és thoriumvegyületek, melyekre nézve [...] kimutatták, hogy sugarakat lövellnek ki." [5] „Mióta a radioaktivitás valósággal közkeletű fogalommá vált", alig múlt el hét, hogy újabb, e tárgykörbe tartozó vizsgálatokról ne adtak volna hírt a lapok. Dr. Szilárd Béla, az igmándi keserűvíz források közelében talált sipszkristályok radioaktivitásának 1904-ben végzett vizsgálatába a fényérzékeny lemezt is bevonta eszközül. A felvételek tanúbizonysága szerint e kristályok radioaktivitása vetekedett a joachimstahli urán (szurok) ércével, amely Curie-ék fő rádiumforrása volt. Szilárd a sugárzás vegyületbontó erejét használta fel - a jódmennyiség alapján - a radioaktivitás fokának pontos meghatározására. [6] 153