Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
pakkfilmre egyaránt fotografáló gépet, amelyet JOPA névre keresztelt, és kivitelezését a Szvoboda és Rusznyák budapesti mechanikai cégre bízta. [39] Az a szép számú, fanatikus műkedvelő, akikből a kilencvenes évek végén, szinte máról holnapra, szenvedélyes fényképező lett, nem melengetett mind művészi ambíciót, de az a réteg, amely a fotográfiában önálló kifejezési eszközt lelt, fokozatosan elkülönült, törekvéseiben más célokat követett, mint az átlag fényképező. Ők nem csak a téma körében és kidolgozásában, de a gép választásában is más igény alapján döntöttek. Elsőként ők karolták fel a terjedelmesebb tükörreflex kézi kamarákat, kezdetben a Lohman és Hesekiel- gyártmányokat [40]. Rajtuk az az objektív mutatta a képet a keresőben, amelyik a felvételt is „megejtette". Jól és különböző gyorsasággal működő redőnyzárukat a lemez elé építették be. Később, a század első évtizedében Wünsche Achiája, a Zeiss-anasztigmáttal felszerelt Monopol, Ernemann 6,5 x 9,9 x 9,9 x 12,10 x 15 és 12 x 16,5 cm-es lemezre egyaránt dolgozó, sztereo- és panorámafelvételekre alkalmas kamarája, Goerz Dagorral fényképező Angoja, Busch 6 x 9-es, F: 5.5-ös fényerejű, kettős anasztigmát Omnar-ral ellátott Roia nevű masinája (ára 215 korona), és a korszak legtökéletesebb tükörreflexes gépe, Goltz és Brauteman Mentor kamarája (F: 6.3 fényerejű Zeiss-Tessarral, illetve 180 cm gyútávú Dagorral, 500 koronáért) örvendett a legnagyobb keresletnek. [41] Ennek ellenére, a tükörreflex kamera sosem vált igazán közkedveltté a magyar műkedvelők körében, noha a gyárak komoly erőfeszítést tettek hátrányaik kijavítására. A legnagyobb hátrányt viszonylag terjedelmes méretük jelentette. Az, hogy a műkedvelő eredeti nagyságban látta, és állíthatta be a képet, nem ellensúlyozta, hogy a mozgást, a cselekményt, az arckifejezést nehéz volt nyomon követni, illetve tettenérni a keresőben. így - annak ellenére, hogy még 1909-ben is 9 x 9 cm-es méretet kizárólag ez a géptípus csinált, és a reflex kamara az ideális fényképezőgéptípus megtestesítője volt - használata mindvégig problematikus maradt. [42] Viszonylagos népszerűtlenségét tehát éppen mérete okozta. A terjedelem ugyanis a kilencvenes évek közepétől egyre zsugorodott, a mind kisebb képméret vált mind elterjedtebbé. A nagy formátumú kamarák (a 18 x 24 cm-es, sőt a 13 x 18-as képméret is), amelyek még nem olyan régen a legkeresettebbek voltak, végérvényesen divatjukat vesztették [43], mert a fotográfusok többé nem a „hajszálélességű" képet vadászták. A fényképező ideálja, a „modern amatőr" az a férfiú lett (mert a fényképezést még akkor tájt is zömében férfiak művelték), aki „macskaügyességgei", a valóságból leste el a jeleneteket, figyelt fel a nép, az állatvilág „életjelenségeire", azaz mindazon motívumokra, amelyeket csak „lopva" lehetett rögzíteni. így - szinte pillanatok alatt - a legcsekélyebb méretű, 4,5 x 6 cm-es precíziós kamarák „képezték a követelmény tárgyát", jelentették a mércét minden, magára csekély mértékben is adó fotográfus számára. Ezektől az apró gépektől is - mint Goerz 240 koronáért árult mellényzseb-kamarája, a Tenax volt - megkövetelték nemcsak a jó minőséget, de azt, hogy sokoldalúak legyenek, azaz minden helyzetben dolgozni lehessen velük. Kelen Béla (1870-1946) 42 képből álló diapozitív sorozata is ezt bizonyította, amelynek darabjai közt állatfelvételek, hangulatos margitszigeti tájrészletek, falusi gyermek-zsánerképek szerepeltek. Mindezeket a jeleneteket zsebbe dugható, parányi gépecskével, a párizsi Léon Gaumont és Társa cég Darlot-Turillon-objektívvel 117
