Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
tett jó minőségű, szép felvételeket. A hajdani, „közönséges" kettős Voigtlánder-objektívektől viszont vidéken is már igyekeztek szabadulni. Boross Imre Keszthelvről, Juhász József Kassáról, Botár Imre Tordáról ajánlotta megvételre „négy, illetve két czolos braunschweigi arcz- és tájképező objektívjét", illetve „Dalmayer tárgylencséjét". [53] Voigtlánderék előtt sem maradt sokáig titokban az igények módosulása, és a Petzval-típushoz hasonló, de minden tekintetben új objektívet hoztak forgalomba, amely a létező, fényerejét tekintve legkorszerűbb arckép-objektívet is négvszeresen felülmúlta, mert „F:2 teljes nyílással, azaz 219 mm gyútávol mellett, 104 mmhasználható lencseátmérővel és igen kicsiny látószöggel" bírt, s a hátulsó, ragasztott lencsepámak köszönhetően a képek igen „briliánsak" lettek, míg a két lencserendszer egymástól nagy távolságban helyezkedett el. Miután az asztigmatizmustól teljesen, a „gömbidomi" eltéréstől pedig „lehetőség szerint" mentes volt, alkonyat táján, vagy téli, borús napokon felbecsülhetetlen szolgálatot tett, mégis legfőképpen csillagászati felvételekre használták. A fényképészeti optika legújabb lencsetípusai, a kettős anasztigmátok, és „az új jénai üvegnemeknek [54] az antiplanet szerkezetébe történt bevezetése által létesült rapid-antiplanet", valamint a több részű objektívek osztályába tartozó, „az újabb időkben felmerült távobjektív" [55] a századfordulót követően kezdtek hazánkban elterjedni. [56] Junga Sebő honvédszázados - a teleobjektív első megszállottjaként - számos sikerült „távfelvételt" készített kivált lovakról, noha sok kötöttséggel kellett számolnia. Kristálytiszta légkörben, délelőtt 9-11 óra között (mert később többnyire légrezgés keletkezett), 16-18 R: hőmérsékletben fénvképezett, tökéletes szélcsendben, állványról, orthokromatikus lemezre. A fényt 45 fokos szögben, kissé oldalról, hátulsó irányból kapta. Az expozíció teljesen simán működő, pneumatikus pillanatzárral történt, és 100-tól 200 m-ig minden elrajzolástól, távlati torzulástól mentes képet kapott, amely alapvetően különbözött a közönséges felvételektől, mert apróbb részletek képét (például a ló fejét), az arányokhoz mérten, természetes nagyságban örökítette meg, míg ha ugyanerre közönséges lencsével tett kísérletet, az eredmény egy domború tükör torz képére sikerült. [57] A kereskedők három fő - az egy, a két és a három, vagy több részből álló - objektívtípust forgalmaztak. Az első csoportba tartozott a színtelenítést nélkülöző, monokel lencse és a színtelenített tájképlencsék, a 9 x 12 és 13 x 18 cm-es lemeznagvságra dolgozó Goerz-féle Choroscope. A másodikba a színtelenített, szimmetrikus (a Voigtlánder-féle Euryscope-ok és Collinearok, a Steinheil-féle aplanatok, az ün. tét anasztigmátok, a Goerz-féle Lynkeioscope-ok), illetve aszimmetrikus, Voigtlánder-féle arckép-lencsék, a Zeiss-féle anasztigmátok. Végül, az objektívok harmadik csoportját az aszimmetrikus, színtelenített lencsék (a Steinheil-féle arckép-antiplanet, a Vöigtlánder- és Zeiss-féle távobjektívok) alkották. [58] A négy lencséből álló Meteor objektív-sorozat - amelynek tagjai, „egymással kombinálva, sokféle objektívot adnak, és arczkép, csoport, tájkép, szoba és pillanatfelvételre egyformán jól használhatók" - kiváló minőségéről Mozolovszkv Sándor is meggyőződhetett. [59] A művészfényképezők kedvelt objektív-típusai ekkor tájt Voigtländer Collinear III. típusa, „aluminium speciál foglalatban", Zeiss kettős és 105
