Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
ben, a mint ezt a mellékelt rajz mutatja. [...] A lépték a találmányra nézve nem lényeges, minthogy a lencse-csoportosítás, szigorúan alkalmazott képletek mellett, tetszés szerinti léptékben szerkeszthető, és így különböző nagyságú, de mindenkor kitűnő képeket ad. Petzval József, s. k. egyetemi tanár." [24] Vöigtlánder egy francia fényképészeti szaklap hasábjairól értesült arról, hogy „Petzval tanár útmutatása alapján egy bécsi opticus új daguerreotyp-objektívet szerkesztett s hozott forgalomba". „A véletlen úgy hozta - írta -, hogy magam is megismerkedhettem ezen fényképészeti objektív egy példányával, s ebben az úgy mond új tárgyüvegben nem mást véltem felismerni, mint azt, melyet én az ő számításai nyomán tizenhét esztendeje kiviteleztem. [...] Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem tehát, hogy ezen eszköz korántsem új, s jogom van azt a magaménak tekinteni." [25] S csakugyan, a Voigtländer birtokában levő, és 1859-ben közreadott rajz tanúsága szerint, az új lencserendszer tagról-tagra és összetételre - legalábbis látszatra - egyaránt megegyezett az 1840-ben készített tájkép-objektívvel. [26] Petzval - érdemi válaszadás helyett - előbb a könnyebb, de hozzá méltatlan utat választotta: igyekezett hajdani társát nevetségessé tenni. „Voigtländer úr igazat szól, amikor azt állítja, hogy ezen új lencse a régi és jól ismert elv, a sugártörésre vonatkozó szinusztétel alapján készült. Érdemét csak növeli, hogy számításaim alapján ő volt az, aki tizenhét évvel ezelőtt kivitelezte jól ismert arckép-objektívemet [...], s találta fel a vegytani gyúpontot(?). Miért várt azonban mindeddig, s fosztotta meg a fényképész-világot e becses táj-objektívtől, ha, mint állítja, számításaim már tizenhét éve birtokában vannak? [...] Okkal jelenthetem ki tehát, hogy jelen pillanatban a bécsi Dietzler úr kivételével senki sem működik számításaim alapján, és Voigtländer úr igényjogosultságát a bécsi Tudományos Akadémia is, mint képtelenséget, elutasította." [27] Voigtländer sem maradt adós a válasszal. „A vegytani és láttani gyúpont eltérésére nem én, hanem Claudet és más férfiak jöttek rá. [...] Korántsem felel meg a valóságnak Petzval úr azon állítása sem, hogy számítása alapján gyártott lencséim vegytani gyúponttól mentesek valának, minek ellentétjét az első időszak még ma is használatos lencséinek százai bizonyitának. Egyéb iránt azt maga Petzval úr is elismerte a bécsi Akadémia előtt, hogy még új lencséinek gyútáveltérését is egy igen érzékeny szem megállapíthatja. Miként állíthatja hát, hogy ezen eltérést már akkoriban sikerült kiküszöbölnie, midőn a színes sugarak különféle vegytani hatóerejének mibenlétével tisztában még senki sem volt! [...] Magam sosem dicsekedtem azzal, hogy akár a Iá tiegyenlítő lencsét, akár nevét - melyet a wetzlarbeli igen ügyes opticus, Kellner úr adta neki - kitaláltam volna." [28] „Voigtländer úr - válaszolt Petzval - sajátosan, a maga módján értelmezi a találmány és újdonság fogalmát. Az ő 'látiegyenlitő eljárása' igen egyszerűen összegezhető: 'Várd ki, míg Petzval tanár hosszas agymunkával kitalál valamit, szerezz mintadarabot belőle, s aztán gyártsd!' Minek fáradni, hisz a kutatás és a tudás birtokbavétele túl nagy erőfeszítéssel jár!" [29] „Ha valóban eltulajdonítottam volna Petzval úr új lencséjének találmányát, melyre ő szabadalmat váltott ki Ausztriában, miért nem perelt be érte? Egész egyszerűen azért nem, mert ő is tudja, hogy a birtokomban lévő rajzok és számítások szabadalmát veszélybe sodorhatják. [...] Sose tartottam, egyéb iránt, igényt az un. látiegyenlitő lencse feltalálójának címére, sőt mindig elismertem és hangoztattam, 101
