Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)
III. Érdekek és érdek-összeütközések az iparjogvédelem területén
körében történő hasznosítására, illetőleg az oltalom érdekében történő önálló fellépésre, az ezzel összefüggő bevételek és költségek megfelelő megosztása mellett, míg a ,.kifelé” irányuló jogi aktusok, pl. licenciaadás, átruházás, oltalomról lemondás, illetőleg bejelentés visszavonása csak együttesen történhet, esetenként a szabadalmastárs „elővásárlási” (sőt előlicenciavételi) jogával színezve.198 Sajátos problémát jelent a különböző államok joghatósága alá tartozó feltalálók közös találmánya. Különböző nemzetközi magánjogi kapcsolóelvek (lex personae, lex loci laboris, lex loci usus, lex loci protectionis) igényelhetik itt a prioritást, nem könnyen eldönthető konfliktusok veszélyével.199 A KGST iparjogvédelmi integrációs törekvései ezen a téren direkt szabályozáshoz vezettek, az 1973. évi moszkvai megállapodás200 tett kísérletet a közös találmányok (és más iparjogvédelmi kategóriák) jogi kérdéseinek egységes szabályozására. A megállapodás alapján eddig kibontakozó gyakorlat eléggé szegényes ahhoz, hogy megfelelően alátámassza a szabályozás megoldásainak helyességét. A közös tulajdon — a gyakorlati tapasztalatok tükrében — a konfliktusok, jogviták egyik tipikus góca. Nem más a helyzet a közös találmányok esetén sem. A jogalkotó aligha képes a lehetséges belső érdek-összeütközések méltányos feloldására részletes szabályokat kimunkálni. Úgy tűnik, a viszonylag keretjellegű szabályozás a célravezető, ami lehetővé teszi a konkrét vitát elbíráló jogalkalmazó számára a szélesebb körű mérlegelést, az érdekek összemérését, a joggal való visszaélések meggátlását. Könnyebb mindenesetre a már oltalmat (szabadalmat) nyert találmánnyal kapcsolatos feltalálói (szabadalmasi) érdek-összeütközések megoldása, mint a személyiségi jellegű alkotói jogok gyakorlását illető lehetséges konfliktusoké. Gondoljunk pl. arra az esetre, amikor az egyik feltalálótárs a titokban tartásra szavaz, a másik pedig a nyilvánosságra hozatalt szorgalmazza (ennek nem csupán személyiségi jogi vonzatai vannak, hanem a gazdasági értékesíthetőség esélyeinek eltérő megítélését is tükrözheti). Külön színezheti ezeket a konfliktusesélyeket a szolgálati jelleg megjelenése, akár úgy, hogy a szabadalmastárs-vállalatok szolgálati feltalálóinak díjazási aránya eltér a létrehozás során megállapított arányoktól,201 akár úgy, hogy szolgálati és nem-szolgálati jelleg vegyül. (Még tovább bonyolíthatják ezt a szituációt a már hivatkozott nemzetközi magánjogi aspektusok.) 198 így az olasz törvény 20.§-a csupán a Codice civile közös tulajdoni szabályaira utal, a svájci törvény 3.§ (2) bek.-e csupán annyit szögez le, hogy több feltaláló esetén őket a szabadalom közösen illeti meg. A francia törvény pl. megengedi a szabadalmastársaknak, hogy hányadukat átruházzák, illetőleg egyszerű licenciát adjanak (kizárólagos licenciát csak együttesen adhatnak), a többi szabadalmastársat azonban elővásárlási, illetőleg előlicenciavételi jog illeti meg (42.§). 199 Adott esetben még a minősítés, illetőleg a renvoi problémái is felmerülnek, pl. ha az adott jogrendszer szabályozása a „tulajdoni” elméletre épít. 200 Magyarországon kihirdetve az 1975. évi 8. tvr.-rel. 201 Számos vállalat gyakorlatában megfigyelhető, hogy a feltalálók közötti — a közreműködés intenzitását illetően — eltérő arányokat a díjazási szerződésben rögzítik, s nem a velük külön kötött közreműködői szerződéssel oldják meg. Ld. erre MIÉ Közleményei, 21/2. 6* 83 /
